Hogyan válasszuk ki a legjobb franchise partnereket és építsünk sikeres hálózatot?

Sokan azt hiszik, hogy a legjövedelmezőbb koncepció a tökéletes üzleti választás, pedig sokkal fontosabb az, hogy mi iránt éreznek elhivatottságot. Melyik tevékenység az, ami motiválja őket, hogy kihozzák magukból a maximumot, többet dolgozzanak, mint valaha, és kitartsanak 5, 10 vagy akár 20 évig is egyazon rendszer mellett. Ez az egyik legfontosabb kritérium ahhoz, hogy egy vállalkozás sikeres legyen, és ne bukjon el.
Számos hálózat tulajdonosa a pénzügyi feltételeknek való megfelelést helyezi előtérbe - ami természetesen nagyon fontos és az első kritérium a kiválasztás során -, de a jelöltek hiába rendelkeznek a szükséges tőkével, attól még nagyon rossz átvevővé válhatnak a hálózatban.
Egy jó franchise partner beleilleszkedik a hálózat kultúrájába, és magas színvonalon képviseli a brandet az adott piacon. Ő a franchise koncepció „arca” az adott területen, ugyanúgy üzemelteti üzletét, ahogy a franchise koncepció tulajdonosa is tenné.
Csak a pénzügyi szempontokat figyelembevevő kiválasztást követően nagyon gyakran azzal keresnek meg, hogy már néhány hónap után abba is akarják hagyni az átvevők a vállalkozást. Mikor megkérdeztem, miért csatlakoztak a hálózathoz, azt mondták, hogy egy jól jövedelmező üzletet kerestek, meglátogattak néhány egységet, azok jól mentek, és a franchise tulajdonosok is szimpatikusak voltak. Amikor szembesültek azzal, hogy a mindennapokban milyen sokat kell dolgozni, problémák vannak a munkatársakkal, rengeteg időt kell az üzletben tölteni, már ki is akartak lépni a hálózatból. Hiányzott belőlük a ’szenvedély’, a kitartás és az elhivatottság.
Ilyen esetekben mind a hálózat tulajdonos, mind az átvevő hibázik, hiszem nem értették meg, mennyire fontosak ezek a kritériumok, bármilyen üzleti vállalkozásba is kezd az ember. A rendszergazda feladata, hogy felmérje, a jelölt beilleszkedik majd a hálózati kultúrába és elhivatottsággal tudja képviselni a brandet. A partner kiválasztási folyamat fontos része, hogy a jelölt tud-e azonosulni a koncepcióval, ez az üzlet az álma és jövőképe, követni fogja-e a hálózat előírásait, betartja a szabályokat.
6 kérdés, amelyeket érdemes feltenni, hogy felmérjük, a jelölt illik-e a franchise rendszerbe:
- Miért esett a választásod a mi hálózatunkra?
- Melyek azok az egyedi jellemzők, amelyek szimpatikusak a számodra?
- Miket tartasz a brand legfőbb értékeinek?
- Hogyan indokolnád meg, miért érdemes igénybe venni hálózat termékeit/szolgáltatásait?
- Mit vársz a hálózattól?
- Mit tudsz nyújtani a hálózat számára?
A hálózat tulajdonosainak tisztán kell kommunikálniuk a hálózat értékeit és sztenderdjeit a jelöltek felé. Fel kell tenniük önmaguk számára a kérdést: kik a legsikeresebb átvevőik, és milyen közös jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek elengedhetetlenek a sikerhez.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
Mindenki szeretné elérni a pénzügyi függetlenséget, de keveseknek adatik meg a lehetőség. A karrier-építés nem mindig jelent megoldást, a legtöbben saját vállalkozásról álmodnak, de próbálkozásaik mégis kudarcba fulladnak. Mi jelentheti a megoldást?
Évről-évre sokan fogadkoznak, hogy végre elkezdik a fogyókúrát, elkezdenek mozogni, leteszik a cigarettát, megtanulnak valamilyen nyelvet vagy éppen vállalkozást indítanak.
Már 2020 van, de még mindig a vendéglátóhelyek nagyrésze nem tudja megfelelően megszólítani az Y generációt, pedig ez a korosztály ma már a világ népességének 30 százalékát teszi ki.
Habár egy franchise indítása nagyobb befektetést igényel, mint egy független vállalkozás, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy hosszú távon egyértelműen a franchise a nyerő.
legolvasottabb

Virág 2006-ban zongora tanárként kezdett dolgozni, majd az állami oktatási rendszerben éneket is tanítanott. 2023-ban viszont úgy döntött, saját vállalkozásba kezd és a lengyel Edukido-hoz csatlakozva ma már játékos, kreatív órákat tart Lego építőkockákkal gyermekeknek.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
népszerű a fórumban
Az értékváltás szükségessége
Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...
Új támogatás innovatív kkv-knak
Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...
Fiatal vállalkozók támogatása
Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...
Még gyerekcipőben
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...
A hónap végéig nevezhet honlapjával
Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Kedves Mihály! Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...
Eladó a MosóMedve Wash&Dry
4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten: III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...