KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A magyar gazdaságban rejlő lehetőségek kihasználásával megteremthető az a gazdasági fordulat, aminek következményeként fenntartható egy dinamikus, gazdasági növekedés.
Az Új Széchenyi Terv-ben megfogalmazottak érdekében a Terv hat fejlesztési, innovációs és foglalkoztatási programot határoz meg, amiben fontos szerepet kap a Vállalkozásfejlesztési program és az üzleti környezet fejlesztése. Ezen belül pedig kiemelt cél a vállalkozások külső, működési környezetének fejlesztése és nemzetközi versenyképességüknek erősítése.
A fenti célok elérésének érdekében kiírt, A Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások piaci megjelenését támogató pályázat (GOP–2012-3.3.3) célja, hogy tanácsadói tevékenységeken keresztül segítse hozzá a vállalkozásokat nemzetközi versenyképességük megteremtéséhez vagy növeléséhez, beleértve a lehetséges piacok felmérésének támogatását.
A konstrukció további célja, hogy az erősödő piaci versenyben a vállalkozások fejlesszék üzleti kultúrájukat, felismerjék a vállalkozásban rejlő lehetőségeiket, erősségeiket.
A piacokra jutást a tanácsadói tevékenységeken keresztül támogatja a program, felismerve a vállalkozások számára szűkösen elérhető forrásokat, így a humánerőforrások, információ, szaktudás, tapasztalat és idő tekintetében.
Ezért a konstrukció a következő területeken nyújt vissza nem térítendő támogatást:
- Tanácsadás igénybevétele
- Újonnan felvett vagy újonnan a munkakörbe áthelyezett marketing tevékenységért felelős munkatárs bérköltsége 12 hónap időtartamra
- Vásárokon, kiállításokon való megjelenés díja (pl. a lengyelországi vagy egyéb franchise expók - a szerk.)
- Marketinganyagok, marketingakciók költsége
- Marketingeszközök elkészítése, beszerzése, formatervezés
- Promóciós költségek
(A részletes lista megtalálható a GOP Részletes Pályázati Útmutató vonatkozó részében)
Ezen szolgáltatások igénybevételének támogatására pályázhat minden olyan mikro-, kis-, és középvállalkozás, amely rendelkezik legalább kettő lezárt (bevallással alátámasztott), teljes üzleti évvel, illetve, amely vállalja, hogy a megvalósítási időszak végére kialakítja a vállalaton belüli, a vállalat marketing tevékenységéért felelős alkalmazott munkakörét és biztosítja annak betöltését és fenntartását a projekt-időszak végéig.
A 2011-2013. évekre rendelkezésre álló 3 milliárd forint keretösszegből a vállalkozások 3 és 20 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, az elnyerhető támogatás mértéke az összes elszámolható költség maximum 50%-a.
A Program tervei szerint a támogatott pályázatok várható száma havonta 25-37 db, ezzel akár 800 vállalkozást is segítve a 2012-2013. években.
A részletes pályázati felhívás és a részletes pályázati útmutató ide kattintva megtekinthető és letölthető.
Forrás: forrasfigyelo.hu
(tup)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
