Pályázat mikrovállalkozásoknak
Összesen 7 milliárd forint támogatást osztanak szét az 5000 fős lélekszám alatti településeken működő vagy most induló kisméretű vállalkozások között.
A pályázat elsődleges célja új mikrovállalkozások létrehozása, illetve már működő mikrovállalkozások beruházásainak támogatása által a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség ösztönzése a vidéki térségekben. A pályázaton az 5000 fő lakosságszámú és legfeljebb 100 fő/km2 népsűrűségű – viszonylag gyéren lakott – településeken működő cégek vehetnek részt. A vállalkozások legalább 1 millió, legfeljebb 35 millió forintot igényelhetnek, de az összeg felső határát a felelős szervezetek csökkenthetik a saját illetőségi területükön. A hozzájárulás mértéke hátrányos helyzetű településeken 65%, egyébként 60%. Pályázni június 1-30 között lehet.
Az idén ismételten a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) döntenek a felől, hogy mely mikrovállalkozások kapjanak támogást az Európai Uniós keretből. Ezek az úgynevezett HACS-ok az önkormányzatokból, vállalkozókból és civil szervezetekből, öntevékeny módon szerveződött helyi közösségekból alakultak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóság elismerését, illetve jogi személyiségű szervezeti formává történő átalakulásukat követően. A Vidékfejlesztési Minisztérium így kívánja megerősíteni, hogy a forrás biztosan azokhoz a pályázókhoz kerül, akik a legtöbbet tehetik a helyi gazdaság fellendítéséért. 2011-ben a minisztérium átdolgozta a LEADER programot és hatékonyabbá, eredményesebbé tette annak lebonyolítását annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló fejlesztési források legjobb kihasználását biztosítsák.
Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
