Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz?
Egyes cégek olyan erős márkát tudtak létrehozni, amelyek befolyásolni tudják a vásárlók ítélőképességét, akik sokszor a minőséget is alárendelik a márka iránti elkötelezettségüknek.
Az átlagos fogyasztó elhalad azon polcok mellett ahol számukra „no name” árucikkek vannak elhelyezve, mivel tekintetüket nem vonzzák azok a termékek, amelyeket nem tudnak hozzárendelni előzetes ismereteikhez. Amikor azonban közelebbről megvizsgálják ezeket a termékeket és kiderül, hogy a gyártó egy ismertebb cég, gyakran megváltoztatják véleményüket. Ennek oka, hogy valójában a márka is egy termék. Míg egy ismeretlen márkanévvel nincsen kapcsolatunk, addig a jól ismert gyártó garantálja számunkra a termék tulajdonságait – amit hosszú évek munkájával épített be a fogyasztói köztudatba.
Hogy milyen mértékben befolyásolja ítélőképességünket egy jól felépített brand, azt talán a német ARD televízió Adidas-al kapcsolatos kutatása tudja legjobban bemutatni. A televízió munkatársai 75 eurós dzsekiket választottak ki, melyeknek egy részéről eltávolították az Adidas emblémát, a másik felén pedig fennhagyták a három csíkos logót. A tesztben részt vett 120 vásárló az Adidasnak vélt termékért hajlandó volt kifizetni a teljes árát, azonban a névtelen dzsekikért maximum 20 eurót voltak hajlandóak kifizetni.
Egy másik érdekes példa a kínai Shuangxing cipő,- és gumiabroncs gyártó ipari csoport vezérigazgatójának kijelentése, amely a Radio China honlapján olvasható. „Az általunk Európába szállított abroncsok európai márkanévvel kétezer eurót érnek, azonban Shuangxing névvel csupán ötszázat. Nike márkanevű sportcipőnk több mint 100 eurót jelent, míg Shuangxing – ként értékesítve csak 20 eurót”.
Fontos kiemelni, hogy egy tudatosan felépített márka ahhoz is elengedhetetlen, hogy egy hálózat sikeresen működjön - akár franchise, akár nem. A hálózatban működő vállalatoknak elengedhetetlenül fontos a következetes megjelenés – legyen szó berendezésről, hirdetésekről, vállalati autókról, vagy éppen a személyzet viselkedéséről. Az ügyfeleknek ugyanolyan figyelmes bánásmódban kell részesülniük, és ugyanazt a magas minőségű terméket kell kapniuk a hálózat akármelyik egységében.
(pcs)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
