Hétfő
2019.06.10.
Egy franchise megvásárlása remek alternatíva lehet azoknak a vállalkozóknak, akik saját üzletet szeretnének indítani, egy nagyobb brand neve alatt.
 

Egy franchise megvásárlása kevésbé kockázatos megoldás lehet, mint a semmiből felépíteni egy vállalkozást, ugyanis a rendszergazda már sok munkát elvégzett a partnerek helyett. Az üzleti terv megvan, ahogy egy erősebb márkaismertség is, illetve az átadó gyakran felelős a reklám és marketing tevékenységért. Azonban minden új vállalkozás kockázatos, még a franchise rendszerben működők is. Lehet, hogy kap egy megalapozott, kipróbált márkanevet és üzleti tervet, de a siker a végén Önön múlik. Ha azt tervezi, hogy valamelyik franchise hálózat „ernyője” alatt indítja el saját vállalkozását, akkor ez az öt tipp Önnek szól:

Szerezzen információt, végezzen kutatást

Akár egy franchise brókeren keresztül azonosít be egy franchise lehetőséget, akár egy expón találkozik azzal, egyedül Ön felelős a megfelelő tájékozódásért még mielőtt befektetne. Kezdje a franchise tájékoztatóval, amiben megtalál minden fontos részletet a vállalatról, ahogyan a belépési díj, royalty, a befektetés és a kötelezettségek mértékéről is.
A potenciális átvevőknek fontos biztosra menniük, hogy pontosan tudják, mi lesz a szerepük vállalkozástulajdonosként. Nem szabad azonban csak egy megnyerő franchise brosúrára alapozni a tájékozódást, érdemes megkérdezni már tevékenykedő franchise partnereket, például egyszerűen, hogy hogyan néz ki egy napjuk vagy mit csinálnak az iroda/étterem/fodrászat/stb. tulajdonosaként. Érdemes őket kérdezni a teljes befektetésről is (Összhangban volt-e befektetésük a franchise tájékoztatóban meghatározott tőkeigénnyel?); illetve egyszerűen feltenni nekik a kérdést, hogy „Belevágnának-e újból?”

Gondoljon a helyszínre
Sok sikeres étterem- és üzlettulajdonos mondta már, hogy végül a helyszínen múlik minden. Az egyik legkeményebb és legfontosabb döntés, melyet a franchise partnereknek (és általában a vállalkozóknak) meg kell hozniuk, az a vállalkozás/üzlethelyiség helyszínének kiválasztása. Sok franchise átadó nyújt segítséget és támogatást a tökéletes lokáció megtalálásában, elsősorban azon jellemzők megosztásával, melyekkel az ideális helyszínnek rendelkeznie kell, és amelyek az ő üzletüket is sikerre vitték.
Azonban a nap végén a döntés az Öné. Meg kell, hogy értse célközönségét, valamint azt, hogy pontosan mivel lehet felkelteni érdeklődésüket és elvezetni a vásárlókat üzletéhez. Ezután értékelje a lehetséges helyszíneket – vegyen figyelembe olyan részleteket is, mint a helyi turizmus, az autós, gyalogos stb. forgalom, parkolás, a közelben lévő üzletek. Ellenőrizze, hogy a rendszergazda biztosít-e területi kizárólagosságot (más franchise partner nem nyithat üzletet pl. egy meghatározott sugarú körön belül).

Összpontosítson a kiszolgálásra
Egy franchise csomag megvásárlásával kap egy bizonyított modellt és egy tiszta marketing stratégiát az új vásárlók szerzéséhez. Azonban Önön múlik a vásárlói élmény meghatározása; az alkalmazott-vásárló interakció pedig bármilyen vállalkozást megtörhet vagy éppen az egekbe emelhet.

Kérje ki szakértő véleményét
Az adószabályok és jogi szerződések meglehetősen komplexek lehetnek minden vállalkozás esetén. Érdemes lehet egyeztetni egy jogásszal, lehetőség szerint olyannal, aki a franchise szabályozásban is jártas, hogy átnézze franchise szerződését és a kapcsolódó dokumentumokat, valamint azonosítsa a potenciális (esetleg csak évek múltán jelentkező) veszélyeket.
Továbbá egy tapasztalt könyvelő segíthet megérteni a vállalkozásindításhoz és menedzseléshez kapcsolódó költségeket, valamint meghatározni az ehhez társuló adókötelezettséget. A teljes kezdeti befektetés mértékéhez képest már nem jelentős a szakértői tanácsadás költsége, így mindenképp egyfajta biztonságot nyújt.

Ne feledkezzen meg a vállalkozási formáról
Az átvevők számára egy megfelelő vállalkozási forma (mint pl. egy Kft.) kritikus lehet a személyes és magáneszközök üzlettől való különválasztásához. A pontos vállalati struktúra leginkább aktuális helyzetétől fog függni (pl. a Kft. nagyobb törzstőkét igényel, mint egy Bt. vagy Egyéni vállalkozás) a legtöbb átvevő valamelyik társas vállalkozási formát választja.
A legtöbb rendszergazda is inkább ilyen vállalkozásokkal (Kft. Vagy Részvénytársaság) köt franchise szerződést, mintsem Egyéni vállalkozókkal. Leginkább ott (abban az országban/megyében) érdemes létrehozni egy Kft-t (ha még nincsen), ahol maga az üzlet is kialakításra kerül, nem pedig ott, ahol az átadó egyébként székhellyel rendelkezik. 

 


népszerű a fórumban

A Fornetti recept

A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Lengyel postacég lép a magyar piacra

Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...

3 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Pályázat mikrovállalkozásoknak

Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...

3 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?

Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Atipikus foglalkoztatás

április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?

Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat

A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak

Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...

4 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.