Eladná dunaújvárosi gyárát a Triumph

A Triumph, az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint első lépésként a dunaújvárosi gyár kapacitásának csökkentését tervezik 2015. augusztus végéig, amely 170 főt érint majd a jelenlegi 412 alkalmazottból. Továbbá a gyártó kapacitásának csökkentése miatt a dunaújvárosi gyár, a Body Fashion Magyarország Kft-nek az eladási lehetőségét is mérlegelik.
A felsőőri gyár, ahol 210 alkalmazottat foglalkoztatnak, 2015 végén állítja le a termelést és további személyi leépítéseket terveznek a Triumph bécsújhelyi (Wiener Neustadt) telephelyén is, a vállalat képviselői azonban pontos számokat még nem közöltek. A gyártó közleménye szerint a döntés többek között a beszállítói és gyártó kapacitás optimalizálását célzó új vállalati stratégia része. Eszerint a vállalat célja, hogy gyártó kapacitásának versenyképességét megőrizze, erre azonban a fontosabb európai piacokon jelenleg tapasztalható ár és költségszint növekedés, és az árfolyam kockázat kiemelten negatív hatással van.
Az ausztriai, németországi és magyarországi helyi forgalmazókkal való közös munkán nem kívánnak változtatni. A cég a következő napokban az érintett munkavállalók érdekében fokozottabban együttműködést ígért iparági partnereivel.
A világ egyik legnagyobb fehérnemű gyártója, a Triumph 2010-ben zárta be a stájerországi Hartbergben működő üzemét, ahol 300 dolgozót foglalkoztatott. 2013-ban a burgenlandi Felsőpulyán (Oberpullendorf) és az alsó-ausztriai Aspangban zárt be gyárakat, így szüntetve meg 350 munkahelyet.
Az 1886-ban Németországban alapított vállalatnak jelenleg 49 leányvállalata van és 120 országban van jelen. A Triumph International 2013-ban 33 ezer munkavállalóval 1,8 milliárd eurós forgalmat bonyolított.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Brutale a divat szektorban szerzett 10 éves tapasztalatát osztaná meg franchise átvevőivel.
Az elegáns, személyre szabott férfi öltönyöket készítő Brutale, meglovagolja az egyedi készítésű ruhák reneszánszát és egész régiónkban terjeszkedésbe kezd.
A Uniqlo japán divatmárka egyre inkább a világ meghódítására tör saját és franchise üzletekkel bővítve kiskereskedelmi hálózatát. Idén az európai piacokon a fókusz.
A Levi Strauss & Co. tovább bővítené hálózatát, 2018-ban 100 új üzlet nyitását tervezi.
A divatmárka a saját tulajdonú márkaboltok számának csökkentése mellett a franchise üzletekre fog összpontosítani a jövőben.
legolvasottabb

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
népszerű a fórumban
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsenek a franchise átadók által gyakran használt havi franchise díjak,...
Ír Használtruha – már Kecskeméten is
Üdv. Szeretnék én is boltot nyitni. Kaphatok bővebb információt a termékről? hunfenster@gmail.com
A kritikus első egység
Szintén induló vállalkozásokat támogat egy másik, - a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)által kiírt - pályázata is, aminek keretében a hazai K+F és innováció...
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Köszönöm
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsen - a franchise átadók által gyakran használt - havi franchise díj/royalty díj,...