Nincs megállás

“A jól fogadott kollekciók erős értékesítést és megnövekedett piacrészesedést eredményeztek a H&M csoport számára” – kezdte év végi beszámolóját Karl-Johan Persson vezérigazgató. A csoport teljes árbevétele 14 százalékkal nőtt a november 30-ával véget ért pénzügyi évben, a bruttó nyereség pedig 17 százalékkal emelkedett előző évhez képest, 89 milliárd svéd Koronára (SEK). A csoport adózás utáni eredménye közel 20 milliárd SEK (nagyjából 670 milliárd forint) lett.
Nem tétlenkedett a svéd divatóriás, ha az üzletnyitásokról volt szó – a tavalyi év során 379 új üzlet nyitotta meg kapuit. A H&M expanzió számára Kína, az Egyesült Államok, Lengyelország és Németország jelentették a legnagyobb piacokat. Az év végére már a világ 55 piacán 3511 üzlettel rendelkezett a divathálózat, melyek közül 130-at működtetnek franchise partnerek – hússzal többet, mint az előző évben.
Jól indult az idei, 2014/15-ös év is, decemberben 15 százalékkal nőtt az értékesítés az előző hónaphoz képest, januárban pedig 14 százalékos növekedésre számítanak tavalyi év azonos időszakával szemben. A H&M 2015-ben további 400 üzlet megnyitását tervezi, az expanzió javarészt már meglévő piacokon fog zajlani, de az olyan új országokban/régiókban való megjelenés is a tervek között szerepel, mint Tajvan, Peru, Makaó, India és Dél-Afrika.
A svéd vállalat 2014 elején indította el H&M Sport márkáját, és ősszel kibővítette cipő-választékát, melyeket végül a kiválasztott H&M üzletekben és web-áruházakban mutattak be. A H&M portfólió-bővítés következő lépéseként, a H&M elindít egy új koncepciót az idei évben is: a smink, test-és hajápoló termékek széles választékát kínáló H&M Beauty nagyjából 40 ország 900 H&M üzletében, és online mutatkozik majd be 2015 őszén.
A Csoport olyan további márkák tulajdonosa még, mint a COS, Monki, Weekday, Cheap Monday, & Other Stories és H&M Home.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Brutale a divat szektorban szerzett 10 éves tapasztalatát osztaná meg franchise átvevőivel.
Az elegáns, személyre szabott férfi öltönyöket készítő Brutale, meglovagolja az egyedi készítésű ruhák reneszánszát és egész régiónkban terjeszkedésbe kezd.
A Uniqlo japán divatmárka egyre inkább a világ meghódítására tör saját és franchise üzletekkel bővítve kiskereskedelmi hálózatát. Idén az európai piacokon a fókusz.
A Levi Strauss & Co. tovább bővítené hálózatát, 2018-ban 100 új üzlet nyitását tervezi.
A divatmárka a saját tulajdonú márkaboltok számának csökkentése mellett a franchise üzletekre fog összpontosítani a jövőben.
legolvasottabb

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
népszerű a fórumban
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsenek a franchise átadók által gyakran használt havi franchise díjak,...
Ír Használtruha – már Kecskeméten is
Üdv. Szeretnék én is boltot nyitni. Kaphatok bővebb információt a termékről? hunfenster@gmail.com
A kritikus első egység
Szintén induló vállalkozásokat támogat egy másik, - a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)által kiírt - pályázata is, aminek keretében a hazai K+F és innováció...
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Köszönöm
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsen - a franchise átadók által gyakran használt - havi franchise díj/royalty díj,...