Növelte árbevételét a Coop
Az előző évhez képest 20 milliárd forinttal nőtt a magyar üzletlánc árbevétele. 111 új taggal is bővült a franchise hálózat.
A Coop Gazdasági Csoport árbevétele 550 milliárd forint volt tavaly, 20 milliárd forinttal több az előző évinél - tájékoztatta a Co-op Hungary Zrt. csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a társaság csütörtöki budapesti közgyűlésén Tóth Géza, a cég vezérigazgatója elmondta: az árbevételt csökkentette, hogy az üzletek elvesztették a dohányárusítás jogát, és az általános fogyasztási hajlandóság sem növekedett számottevően a lakosság körében. Ezt azonban ellensúlyozta az egyes boltokhoz kapcsolódó trafikok hálózata, amelyek "visszaszerezték" az elvesztett vevőkör egy részét.
Szintén hozzájárult az árbevétel növekedéséhez a 2012-ben átvett 63 Match, illetve Profi üzlet, valamint az ugyanebben az évben csatlakozott két új régió, a Piliscsoport Kft. és a Polus-Coop Zrt., ezekkel az üzletlánc 111 új taggal bővült.
A közgyűlésen a tagok jóváhagyták az igazgatóság által kidolgozott középtávú stratégiát is, amely a költségcsökkentést, az informatikai, marketing és törzsvásárlói programok fejlesztését, a meglévő pozíciók erősítését, valamint a franchise-tagok között egyes tevékenységek integrációját célozza. A közlemény szerint az üzletlánc célja, hogy a franchise-hálózatot kihasználva bizonyos tevékenységeket, a működés egyes kereskedelmi, gazdasági és logisztikai feladatait integrálja, és ezáltal növelje hatékonyságát.
A jövőben szorosabb együttműködés jöhet létre a regionális szereplők között az informatika, a marketing területén, valamint tovább erősítené a Coop a törzsvásárlói programját is. Utóbbiról Tóth Géza vezérigazgató elmondta: a törzsvásárlók számát jelentősen tudta növelni a hálózat, ez a kör mára eléri a 814 ezret, a társaság azonban már rövid távon egymillióra növelné létszámukat.
A Coop csoport klasszikus franchise láncként működik, a franchise jog tulajdonosa a Co-op Hungary Zrt. Az üzletláncnak már több mint 3000 franchise boltja van, emellett további 2000 üzletet lát el áruval, és naponta mintegy 1,5 millió vevő fordul meg egységeiben.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
