Erősödő forgalom
Tovább bővítette franchise partnerhálózatát és 7,6 százalékkal magasabb forgalmat ért el tavaly a SPAR Magyarországon.
Az előző évinél 7,6 százalékkal nagyobb, 453,7 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly a SPAR Magyarország Kft. - közölte a cég az MTI-vel. A társaság négy új szupermarketet nyitott, emellett két City SPAR üzemeltetését kezdte meg, üzlethálózata 2013 végén 401 egységből állt, összesen több mint 398 ezer négyzetméter eladótérrel. A cég tovább szélesítette kiskereskedelmi partnerhálózatát is, franchise üzleteinek száma – az OMV töltőállomásokon található SPAR express-ekkel együtt – az év végére tizenötre nőtt.
A SPAR Magyarország az 1990-ben, a SPAR Austria terjeszkedésére létrehozott ASPIAG (Austria SPAR International AG) tulajdonában van. A svájci központú ASPIAG a 90-es évek elején Magyarországon, Szlovéniában, Csehországban és Észak-Olaszországban hozott létre SPAR hálózatot, Horvátországban pedig 2005 óta van jelen. A SPAR az idén márciusban jelentette be, hogy Csehországból kivonul, ottani hiper- és szupermarketjeit eladja az osztrák Aholdnak. A cég akkor azt is közölte: a jövőben a magyarországi, szlovéniai és horvátországi piacokra kíván koncentrálni.
A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 2012-ben 356,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 334,9 milliárd után, üzemi vesztesége a 2011-es 19,8 milliárdról 17,1 milliárd forintra csökkent. A cég adózott vesztesége a 2011. évi 34,01 milliárd után 2012-ben 12,8 milliárd forint volt.
A SPAR-t 1932-ben alapították Hollandiában, önálló nagy- és kiskereskedők társulásaként. Az ötvenes években a modell elterjedt Európában, majd a többi kontinensen is: az áruházlánc ma négy földrész 37 SPAR-szervezetéből áll, több mint 15 ezer egységgel, összesen mintegy 6 millió négyzetméter eladótérrel. Ezzel a világ legnagyobb olyan kereskedelmi lánca, amely egységes néven és logóval, de nem multinacionális alapon tevékenykedik. Az önálló cégek alkotta áruházlánc koordinatív összefogója az amszterdami székhelyű Nemzetközi SPAR Központ.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
