Középpontban a web-shop és a közösségi média
Április 16-án ismét franchise klubdélután, ezúttal a web-shopok hatékony működtetésével a középpontban.
A Magyar Franchise Szövetég (MFSZ) várja következő klubdélutánjára mindazon hálózatokat, akik web-shopot működtetnek vagy terveznek ilyen felületeket üzemeltetni, illetve azokat is, akik erősíteni szeretnék jelenlétüket a közösségi médiában.
A klubdélután alkalmával sikeres rendszergazdák adnak majd elő, és adják át tapasztalataikat első kézből az érdeklődő közönségnek. A klubdélután folyamán a résztvevők betekintést nyerhetnek, hogy hazánk vezető hálózatai hogyan működtetnek hatékonyan web-shopot, valamint mennyire tartják fontosnak a közösségi médiát.
Elsőként Lavotha Ildikó MFSZ alelnök és a High-Care Kft. ügyvezető igazgatója tart előadást „A web-shop hatékony üzemeltetése egy franchise hálózatnál” témában. Őt követi majd Nagy Zoltán MFSZ elnökségi tag és a Szövetség 2013. Év Internet Média és Web Díját elnyerő Katedra Nyelviskola Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, aki arról fog beszélni, hogy „Milyen szerepet tölt be a közösségi média a franchise hálózatok kettős marketingjében”.
A szokásoknak megfelelően a klubdélután keretében lehetőség nyílik kérdések feltevésére, beszélgetésre az előadókkal.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
