A2pas – az Auchan városi koncepciója
Az új üzlettípus lehet a francia csoport növekedésének következő motorja.
Az ”A2pas” egy új koncepció az ”ultra-lokális” városi kiskereskedelemben. A nagyobb városok és települések szívében az innovatív és színes kialakítású A2pas áruházak kevesebb mint 500 négyzetméteres területen kínálják a kb. hétezres termékpalettájukat. A termékek között található 300 sajátmárkás élelmiszer, biotermékek és olcsó, 1 eurós áruk is. Az Auchan hagyományos, külvárosi hipermarketeivel szemben az A2pas üzletek elsősorban a nagyvárosi, gyors és egyszerű bevásárlást teszik lehetővé a lakóhelyhez közel. Az áruházlánc 50 új üzlet megnyitását tervezi 2015-ig, többnyire franchise partnerek bevonásával.
Az A2pas az Auchan válasza a helyi, kisebb élelmiszerüzletek iránt növekvő piaci igényre, és egyben ez lehet a csoport növekedésének a motorja a jövőben. A próbaegység 2011-es elindítása óta már több üzlet is nyílt Párizsban, Lille-ben és Lyonban, a hálózat - részben franchise rendszerben - most a francia regionális központokban és nagyvárosokban kezdi meg a márka fejlesztését, majd idővel kiterjesztheti a koncepciót a nemzetközi piacokra, köztük Magyarországra is.
Az Auchan Magyarországon 1998-ban nyitotta meg első áruházát, jelenleg - a tavaly felvásárolt 7 Cora áruházzal - összesen 19 egységgel rendelkezik. 2012-ben az áruházlánc forgalma 300 milliárd forint volt és több mint 36 millió vásárlót szolgált ki az év során.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
