Nem lesz vidéken Marks & Spencer
A Marks & Spencer (M&S) bejelentette, hogy átalakítja magyarországi üzleti modelljét - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a franchise partner S Modell döntése következtében a franchise rendszerben üzemeltetett öt vidéki M&S üzletet azonnali hatállyal bezárják, a M&S pedig a hat budapesti franchise üzletének teljes tulajdonjogát átveszi, ezzel stratégiájának fókuszpontjába a főváros kerül.
Steve Kemp, a Marks & Spencer Hungary Country Managere elmondta: „A M&S több mint 20 éve van jelen a magyar piacon, és elkötelezett a további működés mellett. Sajnáljuk, hogy franchise partnerünk a többi öt magyarországi bolt bezárása mellett döntött. Alaposan mérlegeltük a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, és megerősítem, hogy hat budapesti üzletünk a jövőben is várja a vásárlókat. Ezzel 120, ezekben az üzletekben dolgozó kollégánknak biztosítunk a jövőben is munkát” – és hozzátette – „az S Modellel szorosan együttműködve azon dolgozunk, hogy segítsük a munkatársakat ezekben a nehéz időkben. Szeretnénk megköszönni nekik kemény munkájukat és elkötelezettségüket.”
A sajtónyilatkozat nem tért ki arra, hogy mi áll a franchise partner S Modell döntésének hátterében, azonban a hálózat globálisan is nehéz évet zárt tavaly – eladásai még Karácsonykor is a várakozásokon alul maradtak. 2012-ben 3,8 százalékkal esett vissza a Marks & Spencers forgalma az előző éves adatokhoz képest.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Személyre szabott biznisz
/2021.10.04.
A Brutale a divat szektorban szerzett 10 éves tapasztalatát osztaná meg franchise átvevőivel.
Az elegáns, személyre szabott férfi öltönyöket készítő Brutale, meglovagolja az egyedi készítésű ruhák reneszánszát és egész régiónkban terjeszkedésbe kezd.
A Uniqlo japán divatmárka egyre inkább a világ meghódítására tör saját és franchise üzletekkel bővítve kiskereskedelmi hálózatát. Idén az európai piacokon a fókusz.
A Levi Strauss & Co. tovább bővítené hálózatát, 2018-ban 100 új üzlet nyitását tervezi.
A divatmárka a saját tulajdonú márkaboltok számának csökkentése mellett a franchise üzletekre fog összpontosítani a jövőben.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Közép-Európa egyik legnagyobb étteremoperátora 144 Starbucks kávézóval bővítheti tovább hálózatát. Szlovákiába is belépnek.
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
népszerű a fórumban
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsenek a franchise átadók által gyakran használt havi franchise díjak,...
Ír Használtruha – már Kecskeméten is
Üdv. Szeretnék én is boltot nyitni. Kaphatok bővebb információt a termékről? hunfenster@gmail.com
A kritikus első egység
Szintén induló vállalkozásokat támogat egy másik, - a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)által kiírt - pályázata is, aminek keretében a hazai K+F és innováció...
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Budapesten hol találhatóak CCC cipőboltok ?
NG2 leányvállalat Magyarországon
Köszönöm
Playersroom nyitás Szlovákiában
Természetesen az üzletnyitáshoz szükséges befektetésnek rendelkezésre kell állnia, de nincsen - a franchise átadók által gyakran használt - havi franchise díj/royalty díj,...