Nehéz évet zárt a Marks & Spencer
A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat eladásai még Karácsonykor is a várakozásokon alul maradtak.
Az előző éves adatokhoz képest 3,8 százalékkal esett vissza a Marks & Spencers forgalma 2012-ben. A kereskedelmi lánc ruházati üzletága (ami Nagy-Britanniában első helyen áll az eladások tekintetében) az év utolsó három hónapjában 1,8 százalékos visszaesést tapasztalt, ami a vállalat részvényeinek 5,2 százalékos gyengüléséhez vezetett. Az eredmények messze elmaradtak az előrejelzésektől.
Marc Bolland, a hálózat vezérigazgatója a problémákra reagálva jelezte, hogy komoly tőkét invesztált a vállalat az online jelenlét fokozására, és a webes értékesítés javítására, amely területeken egyébként igen biztatóak a számadatok (a vállalat többcsatornás, - elsősorban digitális és mobilos – eladásai több mint 10 százalékkal növekedtek 2012-ben). - "Azt szeretnénk elérni, hogy a Marks & Spencer egy hagyományos brit kiskereskedelmi hálózatból egy nemzetközi "multi-channel" kiskereskedővé váljon. A tervek megvalósítása jól halad" - mondta Bolland.
A 128 éves múltra visszatekintő Marks & Spencer 730 brit egysége több mint 21 millió embert szolgál ki hetente Nagy-Britanniában, és további 44 országban van jelen csaknem 400 üzletével. A szigetországban női és férfi felsőruházat, fehérnemű, hálóruházat és gyermekruházat mellett élelmiszert és lakberendezési cikkeket is forgalmaz.
Magyarországon 1992-ben, Budapest szívében nyílt meg az első egység. Jelenleg 7 budapesti és 4 vidéki Marks & Spencer üzlet működik a magyar piacon.
Other concepts from sector divat
Friss hírek
Mutasd mind
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
Mik a spanyol vállalkozók fő problémái
A madridi franchise kiállításon jártunk.
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
