Partnereket keres a Katedra

Az országos lefedettség ellenére akadnak még mindig olyan városok, ahol eddig nem létesült Katedra nyelviskola. A hálózat honlapján megtekinthetőek azok a területek, ahol olyan potenciális partnereket keresnek, akik szívesen megnyitnák saját Katedra nyelvstúdiójukat. „A helyszínt illetően az évek során azt a kritériumot határoztuk meg, hogy a 20,000 fős lakosság feletti települések jöhetnek szóba, ugyanis a piaci igények itt a megfelelőek. A nagyvárosok közül egyedül Sopronban és Kecskeméten nincsen még egységünk, de nem vagyunk türelmetlenek, előbb- utóbb találunk megfelelő partnert - mondta Nagy Zoltán, a hálózat igazgatója.
Klasszikus franchise modell szerint működik a hálózat, miszerint van egy belépési díj, egy royalty díj, illetve ehhez hozzá adódnak még a marketing költségek. „A belépési díjat személyre szabottan határozzuk meg, annak függvényében, hogy milyenek az adott terület piaci sajátosságai, de nem mondható magasnak a legnagyobb városok esetében sem. Nem az a franchise lényege egy nyelviskolánál, hogy meghatározzuk kitől, milyen termékeket vásároljanak meg a partnerek, hanem hogy a helyiek kapcsolatrendszere beépüljön egy jól működő szisztémába" – Nagy Zoltán.
Az első Katedra nyelviskola 1990-ben nyitotta meg kapuit. Ezután Budapestre összpontosult a figyelem, míg végül 15 év tapasztalatait felhasználva kidolgozták 2005-ben a franchise rendszerben való működés alapjait és egy évvel később 2006-ban elindult a Katedra franchise 21 várossal – Budapestet is számolva. Pillanatnyilag 40 városban vannak jelen. A négy helyszínen működő budapesti iskola saját, a vidéken találhatóakat pedig franchise-átvevők üzemeltetik.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Virág 2006-ban zongora tanárként kezdett dolgozni, majd az állami oktatási rendszerben éneket is tanítanott. 2023-ban viszont úgy döntött, saját vállalkozásba kezd és a lengyel Edukido-hoz csatlakozva ma már játékos, kreatív órákat tart Lego építőkockákkal gyermekeknek.
A lengyel oktatási koncepció kedden, Április 25-én tartott előadást először a magyar piacon.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira.
Nehéz választani a sok befektetési lehetőségből ma, miközben egyre több ígéretes lehetőségről maradnak le az emberek.
Tovább erősíti a pozícióját az EU-s piacon a lengyel programozó iskola, ezúttal Csehországban és Szlovákiában nyitottak újabb egységeket.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
népszerű a fórumban
Információk elsőkézből, személyesen
Jó napot! Az időpontot nem találom a cikkben. Lehet tudni, mikor lesz? Kérem, ossza meg velem az információt, ha rendelkezésre áll! Köszönöm!
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt! A videó betekintést nyújt a DynEd programba, amely a...
Információk elsőkézből, személyesen
Jó Napot!Időpontot nem találok a cikkben.Lehet tudni mikor lesz?
Helló Nagyvilág!
A videó klipek megtekinthetők a www.HelenDoron.com/world/hello link alatt, ahol a szülők és a gyermekek is szavazhatnak kedvenc videójukra.
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt!