Takarékoskodik a Cseh Posta
A költséghatékonyabb működés érdekében döntött úgy a Cseh Posta, hogy 200 postahivatalt átalakít franchise irodává.
A Cseh Posta további 200 fióktelepét tervezi idén átalakítani és ezáltal bővíteni Pošta Partner nevű franchise hálózatát. Ez a lépés – amit az esetleges posta-bezárások hírével együtt hozott nyilvánosságra a Posta vezetősége – egyelőre vegyes fogadtatásban részesült a cseh állampolgárok körében: van, aki üdvözölte a döntést és élénken érdeklődik az üzleti lehetőség iránt, míg mások – főként a kisebb települések lakosai – állásaikat, illetve a postahivatalok elérhetőségét, megközelíthetőségét féltik. Jelenleg 3238 postahivatal működik a Cseh Köztársaságban, melyek közül 78-at üzemeltettek eddig franchise rendszerben.
- „Meg van a stratégiánk a franchise hálózat bővítéséhez, de továbbra is várjuk a cseh Távközlési Hivatal véleményét. Az újonnan felállított paraméterek (lakosok száma a faluban, a legközelebbi posta távolsága, az egy postára jutó ügyfelek száma, stb.) alapján jelöljük ki minden esetben, hogy melyik postát vonjuk be a franchise hálózatba – adjuk ki az üzemeltetését franchise partnernek – és melyiket nem. A pontos számot még nem tudni, de a következő években kb. 200 hivatal átalakításával szeretnénk növelni a franchise rendszerben működő posták számát, amitől elsősorban lényegesen költséghatékonyabb működést.” – mondta el Ivo Mravinac, a Cseh Posta szóvivője.
A Cseh Posta folyamatosan keresi franchise partnereit alapvetően a helyi Polgármesteri Hivatalok, kisvállalkozások, üzletek tulajdonosai személyében, vagy akár kiskereskedelmi üzletláncok is szóba jöhetnek – legutóbb a Coop üzlethálózattal kötött megállapodást franchise postahivatal működtetéséről. Ugyanakkor Ivo Mravinac elmondta, hogy a kis falvakban, a helyi kisüzlet tulajdonosok is élénken érdeklődnek a franchise lehetőség iránt.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
