Még idén megnyílik az első kis Praktiker
Sátoraljaújhelyen avatják a barkácslánc új, 1500 négyzetméteres bolttípusának első egységét.
Nem újdonság, hogy a magyarországi barkácsáruházak komoly veszteségekkel számoltak az elmúlt években, amely feltételezhetően a piac átrendeződését eredményezi majd. A Praktiker úgy kíván reagálni a megváltozott körülményekhez, hogy kifejezetten lakóhely közeli, kisebb méretű boltokat hoz létre, melyek közül az első Sátoraljaújhelyen nyílik még az idei évben. Karl-Heinz Keith ügyvezető igazgató szerint a magyar piac 20-30 ilyen kisebb egységet tud eltartani.
„A lánc hatékonyságának növelése elsősorban a termékkínálat racionalizálását, az olcsóbb termékek és saját márkás termékek felfutását is jelenti. Másodsorban pedig az új kínálati struktúrához alakítjuk át üzleteinket” – nyilatkozta korábban Keith.
Az új 1500 négyzetméteres sátoraljaújhelyi egység lesz a Praktiker első kisméretű áruháza Magyarországon. Az új Praktiker áruház azokra a vásárlókra fókuszál, akik gyors és praktikus megoldásokat keresnek a ház körüli teendők elvégzéséhez és felújításokhoz.
Nem mindegyik barkácshálózat döntött a maradás mellett. A francia tulajdonban lévő Bricostore például bejelentette, hogy bezárja magyarországi üzleteit és kivonul a magyar piacról. "Magyarországon a közeljövőben sem várható komoly és tartós fogyasztói fellendülés, ezért 2013 januárjától arra kényszerül, hogy a Bricostore beszüntesse itteni tevékenységét" – nyilatkozta a tulajdonos Bresson család. A Napi Gazdaság értesülései szerint a hálózatnak többmilliárdos tartozás van a magyar bankokkal és beszállítókkal szemben.
(pcs)
Other concepts from sector otthoni és kerti termékek
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
