Tényleg a Z a legszegényebb generáció?
Gyakran halljuk, hogy a mai fiatalok lusták nem dolgoznak, és azt is, hogy lehetetlen velük dolgozni, lakást venniük, továbblépniük, de melyik igaz, ha egyáltalán bármelyik az?
A Z generáció, azaz 1997-2012 között születettek, de ez hazánkban ez egy kicsit más, hiszen lassabban gyűrűznek be hozzánk a nemzetközi trendek, de kétségkívül, ami késik nem múlik. (A cikk írója is ebbe a generációba tartozik.) A statiszták, illetve a számok, melyekre hivatkozni fogok is Nyugat Európából vagy az Egyesült Államokból származnak, ugyanakkor hazánkban is hasonló tendenciák mutatkoznak, csak kicsit megkésve.
Nem csak itthon szinte az egész világon elszálltak az ingatlan árak. Ez azt jelenti, hogy a most felnövő lesz az első generáció, mely nem fog tudni saját lakást, otthont venni (vagy csak sokkal nehezebben). Jelenleg a nálunk jóval gazdagabb nyugati országokban is ez a trend, a már munkába állók közül 10-ből 6 Z generációs nem tud félre tenni, és mindössze 15%-uk mondta, hogy a következő 5-10 évben tud saját lakást venni.
A foglalkoztatás tekintetében, a Z generációsok nagyjából 13% munkanélküli, hazánkban és nyugati országokban egyaránt. Ez nem kiemelkedő, itthon a Covid alatt és a 2008-as válságban is rosszabb volt a helyzet, ugyanakkor sokat változott az is, hogy hogyan számoljuk a munkanélküliséget, és ezzel összevetve már egy jóval borúsabb képet kapunk itthon és nyugaton egyaránt.
Ellenben akik már elhelyezkedtek, a kutatások szerint sokkal jobban navigálnak a munkaerő piacon. Az idősebbeknél gyorsabban váltanak, és sokkal több munkahelyet fogyasztanak el. Ez a fizetésükön is meglátszik, az Egyesült Államokban 28%-kal nőtt az utóbbi generáció átlagfizetés, míg az idősebbeké csak 13%-kal. Horvátországban és Szlovéniában már oda jutott a trend, hogy 27 év alattiak átlagfizetése nagyobb az országos átlagnál.
A munkához való hozzáállás is sokat változott a Z generációsok mindössze 44%-a elégedett a munkájával, míg az idősebb generációknál ez közelíti a 70%-ot. Emellett egy a tengerentúli kutatás arra is kitér, hogy a mai fiatalok 25%-kal kevesebbet dolgoznak. Ugyanakkor jelenleg 10-ből 4 27 alatti dolgozó rendelkezik másodállással.
Összeségében azt mondhatjuk, hogy ez előző generációknál arányosan szegényebbek a mai fiatalok, de ezt leginkább az inflációnak köszönhetjük, illetve az ingatlanárak elszállásának. Ugyanakkor még a nyugati országokban sem lehetne azt állítani, hogy nekik lenne a legnehezebb, ezt a címet ugyanis „Elveszett generáció” viseli ők 1880 és 1900 születtek, ők végig élték a 20. század minden borzalmát.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
Egészséges ételekkel hódítana meg Európát ez a fast-casual franchise
A Pandora Greenbox egy gyorsan növekvő fast-casual éttermi franchise, amely egészséges bowlokra, friss salátákra, növényi alapú ételekre és...
