A McDonald’s rendre vezeti a franchise listák élét, mint kívánatos hálózat ahova a legtöbb tőkeerős befektető szeretne csatlakozni – habár a franchise hírhedten életpálya modellre épít olyan átvevőkkel, akik személyesen vesznek részt a mindennapi működésben. A jól ismert márkának saját létesítményében, a „hamburger egyetemen” szerezhetnek naprakész tudást a csatlakozó átvevők. A know-how mennyiségét jól szemlélteti, hogy a program elvégzése, akár egy teljes évig is tarthat (többnyire amíg az átvevő éttermének kivitelezési munkálatai elkészülnek). Ez idő alatt a partner és kollégái valamennyi, valós helyzetben és különböző étterem-formátumokban (pl. drivethru) próbálhatják ki magukat valamennyi pozícióban (pénztáros, hamburger „összeszerelés”, sültkrumpli sütés, stb.) akár naponta több órán át.
Csak azután kapnak adminisztratív oktatást a partnerek, ha az alkalmazotti portfólió valamennyi készségét elsajátították. A menedzsment-tudás átadásához kötődik egy részletes vizsgasorozat is – ha mindezt sikeresen elvégzi a partnerjelölt csak akkor kap egy „igazolványt” tudásáról és kezdheti meg a működést élesben is.
A McDonald’s ugyanakkor egyedülálló, a betanítási folyamat az élvonalbeli szintet hozza de hasonló a kisebb franchise-ok esetében kevésbé van jelen. Függetlenül a hálózat méretétől vagy a szektortól, a rendszergazdának át kell adnia a működéshez szükséges gyakorlati tudást.
A Re/Max ingatlaniroda esetében már a karrierprogram elején megtörténik ez az oktatás. A folyamat részeként a partnerek mentort kapnak és gyakornoki programot végeznek más ingatlanirodá(k)ban egyéb kiegészítő szemináriumok mellett. Hasonló filozófiát követ a Helen Doron angol nyelviskola, ahol a nyitás feltétele a teljes tananyag elsajátítása – így tudják ugyanis csak garantálni, hogy az iskolában tanuló diákok a megfelelő tudást kapják majd a partnertől. Ezt egészítik ki aztán a határokon átívelő online workshop órák, ahol továbbképzik a hálózatban oktató tanárokat.
Azontúl, hogy a partnerek elsajátítják a hálózat működéséhez szükséges tudást, fontos hogy kipróbálják magukat az alkalmazott cipőjében is. Erre irányul a nagyobb hálózatok programja, ahol a biznisz valamennyi ranglétráját végig kell járnia az átvevő jelöltnek – az alapgondolat ugyanis az, hogy csak akkor tud irányítani másokat megfelelően a partner, ha már maga is végezte azt a munkát. Sokkal könnyebb észre venni a napi munkavégzés apró hibáit, ha franchise átvevőként rendelkezünk ezzel a tudással.
A franchise szektoron kívül kiváló példa ennek szemléltetésére a Zwack Unicum tulajdonosa, Zwack Sándor, aki apjától 2008-ban szigorú feltételek teljesítése mellett kapta meg a stafétabotot apjától. Hiába született kivételes környezetbe az apa nem kivételezett fiával, elvárta tőle, hogy az egyetem mellett legalább három külön helyen dolgozzon és végig járja a cég ranglétráját a takarítótól, a főzésen át a menedzsment feladatokig. Hasonló mentalitás jellemzi a franchise-ban sikeres ideális átvevőjelölteket is.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Virág 2006-ban zongora tanárként kezdett dolgozni, majd az állami oktatási rendszerben éneket is tanítanott. 2023-ban viszont úgy döntött, saját vállalkozásba kezd és a lengyel Edukido-hoz csatlakozva ma már játékos, kreatív órákat tart Lego építőkockákkal gyermekeknek.
Interjú Böjte Balázzsal az EverDerm mester átvevőjével
Évértékelő franchise kerekasztalt szervez a Magyar Franchise Szövetség
A betanítás az egyik alapköve a rendszergazdák által franchise átvevők részére nyújtott támogatásnak.
Hogyan választanak ma franchise partnert a nagy hálózatok és milyen kihívásokat kell megugrania egy vállalkozónak, ha csatlakozni akar a legnagyobb márkákhoz?
legolvasottabb

A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
népszerű a fórumban
Az értékváltás szükségessége
Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...
Új támogatás innovatív kkv-knak
Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...
Fiatal vállalkozók támogatása
Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...
Még gyerekcipőben
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...
A hónap végéig nevezhet honlapjával
Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Kedves Mihály! Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...
Eladó a MosóMedve Wash&Dry
4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten: III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...