Ingyenes belépő a varsói franchise expo-ra a franchising.hu olvasóinak
Az alábbi linken regisztrálva HU2023PL kuponkóddal ingyenesen részt vehetnek a Franchising.hu olvasói a varsói franchise expo-n.
A lengyel rendezvény Közép-Európa egyik legnagyobb franchise kiállítása, melyen a legnevesebb márkák mindig részt vettek az elmúlt években. Idén is egyre hosszabb a résztvevők listája, az elérhető standok száma pedig napról-napra csökken. A kiállítás kedvezményesebb zónái kezdenek megtelni, a láthatóbb, központi helyen megjelenő lokációk pedig lassan elfogynak.
A rendezvény egyaránt érdekes lehet a külföldön terjeszkedni vágyó cégvezetők számára, Lengyelországban ugyanis különösen népszerű a franchise, így nemzetközi szinten sok hálózat ugródeszkaként tudja használni az országot egy-egy helyi partner bevonásával. Átvevő jelöltek számára is releváns a rendezvény, egyrészt több olyan márka is kiállít, melyeknek még nincs egysége hazánkban, de aktívan keresnek partner Magyarországon, így az érdeklődők itt személyesen is felvehetik a kapcsolatot ezekkel a koncepciókkal. Másrészt számos olyan ismert márka is résztvesz, akik még nincsenek jelen hazánkban de egy tőkeerős partnerjelölt számára kitűnő mester franchise lehetőséget tudnak kínálni.
A rendezvényt stratégiai partnerei között tudhatja idén is a helyi Zabka hálózatot, illetve a Lengyel Franchise Szövetséget. – 2023-ban pedig a franchise átvevők támogatását is élvezi a kiállítás. A helyszínen nem csak a kiállító márkák megismerésére lesz lehetőség, de a 3 napos időtartam alatt számos konferenciára, előadásra és workshopra is sor kerül melyből a vállalkozni vágyók és a hálózatvezetők egyaránt tanulhatnak. Az előadók között a hálózatok vezetői (pl. McDonald’s, Zabka), szakértők és franchise tanácsadók egyaránt megtalálhatók.
Lengyelországban jelenleg 1300 franchise koncepció található, ez több, mint négyszerese a magyar számoknak. Ezeknek a jelentős része, 80% helyi márka, 20% pedig nemzetközi hálózat. Közel 90.000 vállalkozás üzemel ebben a formában az országban – ezeknek a többsége családi vállalkozás. Összesen közel egy millió ember dolgozik a franchise szektorban (tulajdonosok és munkavállalók egyaránt).
A rendezvény 2023. október 19-tól 21-ig tart, 10 órától 17 óráig csütörtökön és pénteken, szombaton pedig 10 órától 15 óráig. Látogatók számára a jegy 30 Zloty-ba kerül, melyet a bejáratnál vehetnek meg.
Amennyiben kiállítóként szeretne részt venni kérjük keresse a Magyar Franchise Szövetséget az alábbi űrlap kitöltésével:
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A szépségipar virágzik, és a SAGA COSMETICS az egyik európai szereplője ennek az élmezőnyben. Mi teszi ezt a franchise-t olyan vonzóvá, és miért érdemes fontolóra venni a befektetést?
A DIVANI&SOFA' International olasz luxusbútor hálózat sikeres működése után most a határokon túlra helyezi a fókuszt.
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
legolvasottabb
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Novemberben lezajlott a Magyar Franchise Szövetség évzáró rendezvénye, ahol szakmai előadókkal és kerekasztal beszélgetéssel zártuk az évet.
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...