Kisebb üzleteket nyit a Praktiker
A nehézségekkel küzdő Praktiker nem vonul ki az országból, hanem kisebb méretű áruházakkal kívánja növelni hatékonyságát.
Az elmúlt hónapokban olyan hírek láttak napvilágot a nemzetközi sajtóban, hogy a német barkácshálózat kénytelen elhagyni több kelet-európai piacot, köztük Magyarországot is. Ezt azonban nemrégiben megcáfolta Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató, ugyanis leszögezte, hogy szó sincs kivonulásról. A Praktiker Építési,-és Barkácspiacok Kft. 7 millió eurós tőkeinjekciót kapott veszteségei rendezésére, illetve új lehetőségek felkutatására.
„Nem bocsátottunk el alkalmazottat, végrehajtottuk a bérkompenzációt, és megindult a teljes lánc hatékonyságának javítása. Ez elsősorban a termékkínálat racionalizálását, az olcsóbb termékek és saját márkás termékek felfutását is jelenti. Másodsorban pedig az új kínálati struktúrához alakítjuk át üzleteinket” – nyilatkozta Keth.
A kis boltok 1000 négyzetméteresek lennének, kifejezetten lakóhely közeliek és speciális kínálatot mutatnának. Ezzel a magyar lánc azokat a fehér foltokat fedné le, amelyekre a nagy áruházak képtelenek. Keth szerint, ha sikeres a koncepció 20-30 kis egységet képes eltartani a piac. (Ráadásul nem tűnik drága befektetésnek, a két teszt üzletbe 200-250 ezer eurót fektet a lánc.) Ugyanakkor a kereslet alakulása továbbra is gyatra, a GfK piackutató Intézet adatai szerint a barkácsláncok kosárértéke 5000 forint. Ez alig valamivel kevesebb, mint két (0,7 literes) doboz parketta lakk – írja a Napi Gazdaság.
A Praktiker csoport 9 országot lefedő nemzetközi hálózata 19 ezer főt foglalkoztat és összesen 440 áruházat üzemeltet. Ha a céghez tartozó Max Bahr-áruházakat nem számítjuk, a 234 németországi Praktiker áruház közül mindössze 72 volt nyereséges, a csoport vesztesége pedig meghaladta az 500 millió eurót a tavalyi évben.
(a.c.)
Other concepts from sector otthoni és kerti termékek
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
