Új korszak az élelmiszerboltok életében?
15 év után megtört a szupermarketek lendülete, újra az élelmiszerboltok jöhetnek.
A Nielsen piackutató felméréséből megtudtuk, hogy jelenleg összesen 19 544 általános élelmiszerbolt működik az országban. Ez mindössze 25-tel kevesebb a tavalyi eredményhez képest, így kijelenthető, hogy 15 év után megállt az élelmiszerüzletek számának csökkenése. A hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb üzletek számának ilyen szintű stabilitására a 90'-es évek óta nem volt precedens, arányuk az élelmiszer-kiskereskedelemben a tavalyival megegyező 89%.
Emellett egy év alatt néggyel több hipermarketet, 21 új diszkontot és héttel kevesebb szupermarketet számoltak a piackutató cég szakemberei. Javult a 401-2500 négyzetméteres üzletek (általában szupermarketek és diszkontok) piaci pozíciója, részarányuk a hazai kiskereskedelem élelmiszer-forgalmából 35 százalékra emelkedett.
Életre kelő kisboltok
A gazdasági válság eredményeként egész Európában jellemző a lakossági fogyasztás csökkenése. A vásárlók, leginkább Kelet –, és Közép – Kelet Európában, sokkal tudatosabbá váltak, a leglényegesebb árucikkekre fókuszálnak és egyre kevesebbet költenek a nem szükségletekhez kapcsolódó termékekre. A bevásárláshoz egyre kevésbé van szükség arra, hogy bevásárlóközpontokba menjenek, azt a közeli, sarki kisboltokban is megtehetik.
Egyes elemzők szerint a fogyasztás várhatóan – ugyan kisebb mértékben – de tovább fog csökkenni, aminek következtében a figyelem még inkább az élelmiszerboltok felé összpontosulhat. Ezt látszanak alátámasztani a magyarországi adatok is és sok nagy áruházlánc is a kisebb boltok nyitásában lát fantáziát. Az ausztriai Spar például kis boltok nyitását jelentette be Horvátországban.
(tup)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
