Két magyar hálózat is elnyerte az európai franchise díjat
Szeptember 19-én adták át első alkalommal az Európai Franchise Díjat. Az öt kategória nyertesei között szerepel a magyar alapítású Logiscool és a Makery DIY is.
Az Európai Franchise Szövetség (EFF) idén először adta át az Európai Franchise Díjat. A gálával egybekötött díjátadóra szeptember 19-én került sor Brüsszelben. A hat fős szakértői zsűri öt kategóriában várta tizenkét európai ország (Belgium, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Horvátország, Németország, Magyarország, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország és Törökország) szövetségei által 2021-ben díjazott és delegált vállalatokat. A nyertesek között két magyar franchise is helyet kapott:
- International Brand (Nemzetközi Márka): Logiscool
- Emerging Brand (Feltörekvő Márka): Makery DIY
Dr. Mandel Katalin, a Magyar Franchise Szövetség főtitkára kiemelte, hogy öt kategóriából kettőt is Magyarország nyert, ami az ország, valamint a hálózatok méretéhez képest is kiemelkedő eredmény.
A Logiscool franchise sikerére már korábban is sokan felfigyelhettek Magyarországon. Az élményalapú programozást és a digitális írástudást oktató iskolahálózatot idén már harmadszorra díjazták a sikeres külföldi terjeszkedésért. A Logiscool igazi sikertörténet: a franchise modellnek köszönhetően mára már 5 kontinens 35 országában, több mint 170 ezer diák kezdett el itt programozni. Csitári Gyula, a Logiscool társalapítója és egyben a terjeszkedésért felelős ügyvezető az eredmény titkát a folyamatos fejlesztésben, valamint a pontosan kidolgozott koncepcióban látja:
„Szerencsére a nemzetközi piacon is látják, hogy nagyon magas színvonalú az oktatási programunk: minden korosztálynak és tudásszintnek a megfelelő tananyagot a legjobb módszerrel tanítjuk. Emellett kiemelkedő a kommunikációs stratégiánk, valamint a franchise menedzsment rendszerünk is.”
Dr Breuer Anita, a Logiscool társalapítója és ügyvezetője hozzátette:
„A Logiscool módszerével partnereink a nemzetközi piacon tapasztalt gyors sikert országon belül is el tudják érni. Ez ugyanis egy olyan franchise koncepció, amire nem csak mi, hanem ők is rettentő büszkék. Emellett a szülők részéről is egyre nagyobb az igény a programozás oktatás és a digitális írástudás fejlesztése iránt. Nagyon örülünk, igazán megtisztelő ez a rangos díj: az elmúlt 8 év munkájának elismerése, igazi inspiráció a következő évekre.”
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
