Hobbifocisták közösségi oldala
A magyar fejlesztésű grundfoci.hu oldal nemzetközi terjeszkedést tervez a jövőben, melyet országonként külön franchise partnerek bevonásával valósítana meg. Az oldal online felületet kínál az amatőr játékosoknak arra, hogy csapatokat alkossanak, mérkőzéseket és bajnokságokat szervezzenek, illetve információt osszanak meg egymással. Az oldalon megközelítőleg 600 csapat és 8000 egyéni felhasználó regisztrált már. Müller Tamás, az oldal alapítója kiemelt országokban franchise rendszerben szeretné nemzetközileg is üzemeltetni a honlapot, mivel adaptálható más országokban is, ezzel létrehozva egy nemzetközi hobbifocista közösséget.
„A Magyarországon sikerrel végzett piackutatásunknak a folytatasását és mielőbbi kiterjesztését Európa más országaiban a CEE régióban piacvezető Gemius online kutatócégcsoporttal kötött partnerség adta meg a lehetőséget . Sajnos az a tapasztalat, hogy a régióban Magyarországon a legkisebb a foci népszerűsége, azonban ennek ellenére az amatőr játékosok 2009-ben 1,4 milliárd forintot költöttek el itthon a játékra, pedig 2009 nem volt egy jó év.” – mondta Müller Tamás.
A franchise rendszer jellegéből adódóan országonként mindössze egy mester franchise partner szükséges az adott ország honlapjának elindításához. Van csatlakozási díj, és havi franchise-díj is, amiért cserébe nem csak egy lefordított oldalt kap a partner, hanem folyamatos támogatást és fejlesztést is egyben. „Fontos, hogy a franchise partnerünk értsen a focihoz, vagy legyen kötődése valamilyen másik csapatsporthoz. Többéves szervezésünk és kutatásaink eredményeinek ismeretében olyan know-howt biztosítunk a partnereknek, ami különböző prezentációs és marketing segédanyagokat is tartalmaz, ami nagy segítséget ad az elinduláshoz.”
(pcs)
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Egy tanár, aki már a saját iskoláját vezeti
/2023.11.29.
Virág 2006-ban zongora tanárként kezdett dolgozni, majd az állami oktatási rendszerben éneket is tanítanott. 2023-ban viszont úgy döntött, saját vállalkozásba kezd és a lengyel Edukido-hoz csatlakozva ma már játékos, kreatív órákat tart Lego építőkockákkal gyermekeknek.
A lengyel oktatási koncepció kedden, Április 25-én tartott előadást először a magyar piacon.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira.
Nehéz választani a sok befektetési lehetőségből ma, miközben egyre több ígéretes lehetőségről maradnak le az emberek.
Tovább erősíti a pozícióját az EU-s piacon a lengyel programozó iskola, ezúttal Csehországban és Szlovákiában nyitottak újabb egységeket.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
népszerű a fórumban
Információk elsőkézből, személyesen
Jó napot! Az időpontot nem találom a cikkben. Lehet tudni, mikor lesz? Kérem, ossza meg velem az információt, ha rendelkezésre áll! Köszönöm!
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt! A videó betekintést nyújt a DynEd programba, amely a...
Információk elsőkézből, személyesen
Jó Napot!Időpontot nem találok a cikkben.Lehet tudni mikor lesz?
Helló Nagyvilág!
A videó klipek megtekinthetők a www.HelenDoron.com/world/hello link alatt, ahol a szülők és a gyermekek is szavazhatnak kedvenc videójukra.
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt!