Megtartotta közgyűlését a Magyar Franchise Szövetség
A május végén megrendezésre kerülő eseményen a szövetség tagjai nagy számban képviseltették magukat, így a közgyűlés határozatképes volt.
A szövetség elnöke, Dr. Kupai Mihály beszámolójában értékelte a franchise szektor helyzetét, a háborút gazdasági következményeit, mint például az inflációs nyomást. Meglátása szerint továbbra is kihívásokkal kell majd szembenéznie a franchise hálózatoknak.
Megállapította, hogy a franchise a gazdasági válságok közepette is vonzó terjeszkedési forma, mivel számos vállalkozó és induló rendszergazda kéri ki a szövetség iránymutatását. A szövetség nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, évente 3-4 alkalommal tart franchise képzéseket induló franchise hálózatok vezetői számára.
A következő napirendi pontban Tóth Kálmán, a felügyelő bizottság elnöke tájékoztatta az elnökséget, hogy a szövetség elmúlt éves mérlege pozitív, gazdálkodása kiegyensúlyozott volt.
A közgyűlés utolsó napirendi pontjában dr. Mandel Katalin, a szövetség főtitkára bemutatta a szövetséghez újonnan csatlakozott vállalkozásokat, és köszöntötte a jubiláló, illetve rendes taggá vált hálózatokat.
Bemutatásra kerültek az elmúlt közgyűlés óta a Franchise Szövetséghez csatlakozott új tagok: a mintegy 50 fodrászatból álló Barber Shop Budapest, Cafe Brunch reggeliző, Husse állateledel márka, Las Vegan’s étteremhálózat, SHE Fitness , Szemeszter Optika, valamint a Trükkös Békák tanoda.
Szintén elismerésre kerültek az idén jubiláló hálózatok: a 30 éves CBA, DIEGO, High Care, a 25 éves Fornetti, valamint a 15 éves Cafe Frei, Matrackuckó, illetve Stilianos babauszoda hálózat képviselői oklevelet vehettek át.
A szövetség etikai bizottsága előzetesen jóváhagyta az EverDerm Laser Center, a hummusbar, valamint a Mailboxes Etc hálózatok szerződéseit, így a 3 hálózat vezetője átvette a rendes tagságot szimbolizáló ” A Magyar Franchise Szövetség tagja” réztáblát.
Idén első alkalommal írt ki pályázatot franchise díjakra az Európai Franchise Szövetség. A pályázati kiírás alapján a legutóbbi gálavacsora díjazottjai indulhatnak az EFF megmérettetésén. Az elnökség az alábbi hazai hálózatokat nevezte a különböző díj kategóriákban:
- Franchisor of the year: Café Frei
- International Brand: Logiscool
- Emerging Brand: Makery Global
- European Award for Resilience: DIEGO
- Franchisee of the year: Hunor Coop
A közgyűlésen Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is megosztotta előrejelzéseit, a magyar gazdaság helyzete, kilátásai témában.
A közgyűlés svédasztalos ebéddel zárult melynek során a tagok kihasználhatták az időt az újonnan belépettek megismerésére, bemutatkozásra, beszélgetésre és tapasztalatcserére.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Magyar Franchise Szövetség szeptemberben ismét franchise képzéssorozatot indít. Az előadásokon vállalkozók és induló franchise hálózatok ismerkedhetnek meg a sikeres hálózatépítéssel, marketinggel illetve, hogyan találják meg a potenciális franchise partnereket.
Gyere el június 21-én a budapesti EverDermben megrendezésre kerülő franchise nyílt napunkra!
A Magyar Franchise Szövetség szeptemberben ismét franchise képzéssorozatot indít. Az előadásokon vállalkozók és induló franchise hálózatok ismerkedhetnek meg a sikeres hálózatépítéssel, marketinggel illetve, hogyan találják meg a potenciális franchise partnereket.
Egy új menü, új üdítő vagy egy új hamburger már nem elég, a termékfejlesztés érdekében étterem franchise-ok állandóan tesztelik a fogyasztók ingerküszöbét.
A lengyel oktatási koncepció kedden, Április 25-én tartott előadást először a magyar piacon.
legolvasottabb

A Used Products már több mint 50 egységgel rendelkezik hazájában, valamint megjelent Németországban, Belgiumban és Romániában is.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Az előző cikkekben a Nemzeti Bankokról beszéltünk, így talán minden legót összeszedtünk a gazdasági válság felépítéséhez.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Még olyan óriások is, mint a közel 40.000 egységgel rendelkező McDonald's sem sikeres minden piacon. Összegyűjtöttünk 10 olyan országot, ahol valamilyen oknál fogva nem tudott gyökeret verni az amerikai franchise.
népszerű a fórumban
Az értékváltás szükségessége
Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...
Új támogatás innovatív kkv-knak
Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...
Fiatal vállalkozók támogatása
Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...
Még gyerekcipőben
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...
A hónap végéig nevezhet honlapjával
Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Kedves Mihály! Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?
Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...
Eladó a MosóMedve Wash&Dry
4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten: III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...