A Cafe Frei 2021. Franchise Hálózata

2021. év díjazottjai

A Magyar Franchise Szövetség gálaestje a hazai franchise szakma legfontosabb eseménye, ahol a legkiemelkedőbb franchise hálózatokat, valamint franchise átvevőket díjazzák.  Évről évre több hálózat nevez be a különböző díjkategóriákért való versengésbe, melynek köszönhetően idén 6 franchise hálózat képviselője, valamint 4 franchise átvevő vehetett át szakmai elismerést a New York Palotában.

A 2021. év franchise hálózata elismerést a Cafe Frei hálózat nyerte. 

A kávézólánc hazánkban szektorát tekintve egyedüliként országos lefedettséggel rendelkezik. A pandémia ellenére is 2020-ban három, 2021-ben pedig további hat új egységet nyitottak. A hálózat Magyarország mellett Dubaiban, Franciaországban, Horvátországban, Romániában, Szaúd-Arábiában, valamint Szlovákiában is megkezdte terjeszkedését.

A 2021. Év Külföldön Sikeresen Terjeszkedő Hálózata díjat a Logiscool érdemelte ki.

A 2014-ben alapított Logiscool élményalapú programozó iskola hálózat Magyarországon, valamint 21 további országban összesen 151 egységet üzemeltet. A hálózat a világ öt kontinensén több mint 130 000 diákot tanított programozni (2021 decemberi adatok).

A 2021-es Év Innovatív Hálózata elismerést a Makery, a világ első DIY étterem franchise koncepciója nyerte el.

A Makery „Nem pusztán egy vacsorát” – hanem élményt nyújt. Vendégeik a piacon egyedülálló módon maguk készítik el az általuk választott ételt.
A hálózatnak a budapesti mintaegysége mellett Pozsonyban és Bécsben is működik étterme.

A 2021. Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata címet az Immo1 ingatlanközvetítő hálózat nyerte el.

Az Immo1 Hálózat a pandémia ellenére két év alatt közel megduplázva, 38-ra növelte ingatlan irodáinak számát.

A 2021-es év Marketing díjazottja a DIEGO hálózat lett.

A DIEGO rebranding kampányának fontos részét képezte a „Segítünk, hogy rátalálj!” reklámfilm, amely megtekintéseinek száma a Facebookon meghaladta a 460.000-t, YouTube-n pedig a 570.000-t.

A 2021. év Internet Média és Web Díját a BENU Gyógyszertár hálózat nyerte.

A BENU 2021 ben sikeresen újította meg weboldalát és online gyógyszertárát amely a legtöbb látogatót vonzó oldal a szektorban. Mára több mint 100.000 megrendelést teljesítettek.
A vényfoglalás kényelmi szolgáltatást kínáló benuveny.hu mellett a hálózat sikeres együttműködésbe kezdett a kifli.hu portállal is.

A 2021. év franchise átvevője az Otthon Centrum franchise partnerei Bekéné Müller Cintia és Beke Antal.

2015 nyarán csatlakoztak az Otthon Centrum hálózatához, Budapest XIX. Kerületében nyitott irodájukkal. Az elmúlt 6 év alatt több mint ezer tranzakcióban vettek részt, közel 25 milliárd forint értékben.

A 2021. év multi brand franchise átvevője a HUNOR COOP Zrt.

A HUNOR COOP ZRt. és a Fornetti Kft. az első sütési pontra 2005. novemberében kötött együttműködési szerződést. A helyben sütés sikeresnek bizonyult és megalapozta a mára 39 üzletes régiós üzleti kapcsolatot.

Az év multi-unit franchise átvevője Mázi Gábor, a Duna House franchise partnere.

2011-ben csatlakozott a Duna House hálózathoz, és 2018 óta megduplázta egységei számát. Jelenleg 8 ingatlan irodájában, több mint 70 munkatársával szolgálják ki meglévő és potenciális ügyfeleik kéréseit.

Az év fiatal sikeres franchise átvevője Dr Kurucz Dóra, a BENU Gyógyszertár hálózat franchise partnere.

Dóra 2017 óta üzemelteti Kiskunfélegyházán gyógyszertárát, és fiatal kora ellenére a BENU egyik legagilisabb, legtudatosabb partnere.

Bövebben: franchise.hu

Millavári Áron
Author
Millavári Áron
Franchise tanácsadó