Mi a különbség a franchise és a „franchise” között?
Nem mindenki franchise, aki annak mondja magát.
Magyarországon mintegy háromszáz - más becslések szerint négyszáz - hálózat hívja magát franchise rendszernek, az ingatlanközvetítőktől a lakossági szolgáltatásokon át egészen az élelmiszerboltokig. Ám ezen koncepciók egyrésze nem követi a franchise hálózatokra vonatkozó etikai iránymutatásokat.
A franchise ugyanis, az európai etikai kódex szerint is, minimum három feltételnek kell, hogy megfeleljen - Az első, egy ismert kereskedelmi név vagy márkanév megléte, ami a franchise-átadóé. A második az értékes, újszerű üzletviteli ismeret, illetve know-how. A harmadik ismérv pedig, hogy az átadó folyamatosan támogatja az átvevőket.
A sikeres franchise rendszerek elengedhetetlen eleme az írásbeli dokumentáció megléte.
Klasszikus példa a félig saját üzletlánccal, félig franchise-ban működő vállalkozásra a magyarországi McDonald's. Hiszen a cég megjelenésekor megvásárolta azokat a - jellemzően korábban is étteremként funkcionáló, esetleg más egyéb célú - ingatlanokat, vagy zöldmezős beruházásként építkezett, ahol megnyitotta az első gyorséttermeket, és maga működtette őket. Csak a későbbiekben terjeszkedett önálló vállalkozások franchise szerinti bevonásával.
Mivel Magyarországon nincs bejelentési kötelezettsége annak, aki franchise rendszer indít (szemben például az USA-val, ahol regisztrálniuk kell) így nehéz meghatározni az itthon működő hálózatok számát.
A franchise partnerek számát még kevésbé lehet pontosan megmondani, hiszen hatalmas szórás van a koncepciók méretei között, jelenleg körülbelül 20.000 átvevő van az országban. A régiónkban ezzel Magyarország az élen jár, de a nyugati országokkal összehasonlítva már kevésbé kiemelkedő a teljesítményünk.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
