Nagy érdeklődés övezte a Szövetség áprilisi webinárját

Franchise webinar
Franchise webinar / Hálózatvezetők és ügyvédek adtak elő a szövetség legutóbbi rendezvényén
Hétfő
2021.04.26.
Különböző szektorból érkező előadók osztották meg tapasztalataikat a Magyar Franchise Szövetség áprilisi webinárján.
 
Szó volt a pandémia rövid és hosszútávú hatásairól, az új kihívásoknak való megfelelésről, illetve a pandémia utáni folytatásról is.
 
Elsőként a Magyar Franchise Szövetség főtitkára, Dr. Mandel Katalin beszélt a koronavírus hatására megváltozott fogyasztói szokásokról. A McKinsey Global Institute kutatása szerint a járvány első hulláma teljesen kibillentette a piacot a korábbi egyensúlyából. A fogyasztást tekintve visszaesés volt tapasztalható, a kiskereskedelem kisebb mértékben-, a szolgáltatások iránti kereslet nagy mértékben visszaesett. 
 
Fogyasztási szempontból a társadalom kettészakadt, akik megtartották munkájukat vagyon gyarapodásról számoltak be, hiszen a lezárások miatt csökkentek a napi kiadásaik. Ezzel szemben, akik elvesztették megélhetésüket, azaz vállalkozásukat, vagy állásukat eladósodtak. A tanulmány készítői, Európában egy lassabb, míg az Egyesült Államokban egy gyorsabb helyreállásra számítanak.
 
Dara Zsolt, a Burger King, Bellozo, és Anna Café hálózatokat üzemeltető Fusion Befektetési Zrt. vezérigazgató-helyettese 2020 tavaszán olyan válsággal találta szemben magát, amilyennel még korábban sohasem. A járvány kirobbanásakor válságtanácskozást tartottak, amelyen az évre tervezett minden beruházást azonnal felfüggesztettek. A válság hatásainak tompítása került célkeresztbe, ezen belül is a webshop-, illetve a házhoz szállítás rendszer optimalizálása volt a prioritás.
 
Az elmúlt évben a plázaegységekben kiesett forgalmat valamelyest a drivethru éttermek forgalomnövekedése kompenzálta. A hazai Burger King éttermek több mint 1/3 része "autós egység".
 
Dr. Virág Péter, a DLA Piper Hungary Ügyvédi Iroda munkatársa az átvevők versenytevékenységének jogszerű  korlátozásairól beszélt. Kifejtette, hogy akármennyire is logikusnak tűnik, hogy a franchise hálózatok egységes árszabással működjenek, nem határozható meg fix, vagy minimum ár (sem termékre, sem szolgáltatásra). A versenyjog ezt viszonteladási ár korlátozásaként nevesíti. Ajánlott-, illetve maximált ár meghatározására ellenben lehetőség van. 
 
Abban az esetben, ha az adott hálózat marketing kampányához csatlakoznak az átvevők, akkor az abban szereplő akciós árakat kötelező érvényűen tartaniuk kell.

Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.