Telefont gyárt a McDonald’s?
Áprilisban valami nagyon furcsa dolog történt. A McDonald’s bejelentette, hogy piacra dobnak egy 5G képes telefont Kínában.
Habár a kampány komoly plakátokkal, poszterekkel el is indult indult, a termékről semmi nem derült ki, a találgatások leginkább egy telefon körül forogtak, mely minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami szükséges ahhoz, hogy a hagyományos gyártok csúcs modelljeivel is versenybe szálljon.
A sok furcsaság közül ami a leginkább előtérbe került az volt, hogy egyik gyártóval sincsen szerződése a franchise óriásnak. Habár ez már gyanakvásra adhatott okot, a bejelentés, így is komoly sajtó figyelmet kap és mindenki azt várta mivel rukkol elő a McDonald’s.
A technológiai oldalak sajnálatára azonban telefonról, főleg 5G-ről pedig szó sem esett. Igazából a McDonald’s csak egy sült csirkét mutatott be. A marketingesek valószínűleg viccnek szánták, de komolyabb figyelmet is sikerült szerezniük egy olyan eseménynek, ami egyébként nem zavarna sok vizet. A bemutatóról több amerikai weboldal is tudósított, sőt számos oldalon egyenesen címlapra került a McDonald’s trollkodása.
Friss hírek
Mutasd mind
Mik a spanyol vállalkozók fő problémái
A madridi franchise kiállításon jártunk.
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 ...
Az AI mégsem megoldás a gyorséttermek minden problémájára?
A nagy AI trendtől sok vállalkozás azt várta, hogy végre nem kell többet foglalkozni a munkaerő problémákkal és már tényleg csak az étterem konyháj...
