Hogyan forradalmasítható a közlekedés

E-Magine Tours
E-Magine Tours / A hálózat zöld közlekedési lehetőségeket biztosít, elsősorban turisztikai céllal
Szerda
2020.02.12.
Interjú Gosztonyi Bencével, az E-Magine Tours alapítójával. A hálózat célja, hogy forradalmasítsa a belvárosi közlekedést és új turisztikai megoldásokat kínáljon.
 

Hogy jött az E-Magine Tours ötlete?

Elte filozófia-kulturális antropológia szakot végeztem. Bár ez távol áll az e-mobilitástól, de az itt tanultak háttérként szolgáltak. Az egyetemi időszak alatt környezetvédelmi aktivista is voltam több zöld civil szervezetben, például a Greenpeace-ben. Már akkor is nagyon érdekelt a klímaváltozás kérdése, a társadalmi és a városi fenttarthatóság, emellett aktív bringás is voltam.

Így alakult, hogy a Margitszigeten indítottunk el egy kerékpár és alternatív  járműszolgáltató (kölcsönzési) pontot, ahol terveztük bemutatni a legújabb technológiákat.

Természetesen rengeteg akadályba ütköztünk, mert a Margitszigeten nagyon szigorú korlátozások vannak életben azzal kapcsolatban, hogy mit lehet, illetve mit nem lehet bérbe adni. A lehetőségek gyakorlatilag a bringóhitóra, kerékpárra és a rollerre korlátozódtak.  Ennek ellenére mi éveken keresztül kerestük azt a járművet, ami városi közlekedésre, városnézésre, vagy akár egy laza hétvégi kiruccanásra a létező legjobb eszköz. Ez a terület, amivel mi akkor foglalkoztunk, a mikromobilitás. Persze akkoriban, amikor mi ezt kutattuk, ennek még a terminológiája sem létezett.

Éveken át kerestük a megfelelő eszközt, aminek, rengetek kritériumnak kellett megfelelnie. Nem csak biztonságosnak és kényelmesnek kellett lennie, hanem az is egy nagyon fontos szempont volt hogy ha ráülsz, ne nézz ki rajta furán.

Voltak nagyon speciális, Új-Zélandról berendelt bringáink, amik majdnem úgy néztek ki, mint egy űrhajó, de a használat során nagyon furcsa képet nyújtottak. Részt vettünk különféle rendezvényeken – kerékpáros napok, autómentes napok - ahova vittük magunkkal a termékeinket, így rengeteg vásárlói tapasztalatot tudtunk begyűjteni, első kézből kaptuk meg a véleményeket, hogy mi az a design, ami működik és mi az, ami nem.

Végül mi voltunk Budapesten az elsők, akik elektromos roller kölcsönzéssel kezdtek foglalkozni. 2016 végén vezettük be Budapesten a MonsteRollert, amivel gyakorlatilag egész Európában úttörőnek számítottunk, ez a termékdesign akkor vadonatúj volt. Amikor végre megkaptuk és kipróbáltuk, az első vélemény, ami teljes egyetértésben kialakult róla, hogy olyan szenzációs vezetési élményt nyújt, mintha megvalósult volna egy gyermekkori álmod, aminek a létezéséről nem is tudtál. Találtunk végre egy olyan izgalmas terméket, ami minden másnál alkalmasabb arra, hogy belvárosi idegenvezetést, utazásokat, szolgáltatásokat lehessen vele eszközölni.

Elindítottuk az első belvárosi üzletünket, amit aztán három év alatt sikerült piacvezető szerepig eljuttatni a szegmensben. Ma Budapest elsőszámú szabadtéri turisztikai attrakciójának számítunk, idén pedig odaítélték nekünk a Magyar Beutaztatók Szövetségétől az év terméke díjat.

Pillanatnyilag 5+1 üzletünk van, amiből az egyik kakukktojás. A Gepidával, a legnagyobb hazai kerékpárgyártó céggel együtt megnyitottuk a Gepida-Factory Store-t, amely nem szolgáltató, hanem kerékpár és elektromos kerékpár értékesítő üzlet.

Mekkora a piac, milyen növekedési lehetőséggel rendelkezik, mik a trendek, mennyire nagy a verseny, kik a legnagyobb versenytársaitok?

A turisták egyre gyakrabban nem a tömegtermékeket/tömegszolgáltatásokat igénylik. Személyre szabott, jellegzetes szolgáltatásokat keresnek, amivel a legjobban megismerhetik a várost ahova utaznak.

Ez lehet például egy food tour, egy éjszakai night ride, vagy épp a rolleres idegenvezetés. Ezek a típusú szolgáltatások világszerte robbanásszerű növekedést mutatnak a turisztikai mutatók erősödésével párhuzamosan.

Természetesen ezen a piacon nagyon sok szolgáltató van jelen, de olyan élményszolgáltató vagy túraszervező cég, amelyik ténylegesen nemzetközi lenne, nincs.

Itt találtunk meg a piaci rést, amit szeretnénk kitölteni. Létre hoznánk az első olyan nemzetközi szolgáltató brandet, amely hálózatban tud érvényesülni, és amiben a leendő franchise átvevőink olyan hosszú távú támogatásra számíthatnak majd, amit gyakorlatilag helyi szolgáltatóként egyedül nem tudnának elérni. Egy erős nemzetközi brandet, egy sales, és support hátteret fogunk becsatornázni hozzájuk.

A másik fontos téma, amit megemlítenék, az a mikromobilitási piac, amely most kezd robbanás szerűen növekedni. Ez egy három évnél is fiatalabb piac. Mi már a Lime megjelenése előtt elkezdtünk rollereket kölcsönözni és élményeket szolgáltatni Budapesten.

A mikromobilitás kb. két éve jelent meg szélvihar szerűen a városokban, ami arról szól, hogy a városi autós, illetve tömegközlekedést egyéb eszközökkel váltsák fel – kerékpár, roller, gördeszka. Olyan eszközökről beszélek, amit tipikusan 2-5 km-es távolság között szoktak használni az emberek. Kutatások szerint ezzel a közlekedési metódussal a városi utak akár 60-70%-át is fel lehetne szabadítani. Itt jöhet be képbe akár az értékesítés, akár a hosszútávú bérlés. Optimális esetben a franchise-on belül olyan mobilitási szolgáltatásokat szeretnénk majd nyújtani első sorban helyi lakosok számára, ami nem egy sharing alapú szolgáltatás, mint amit a Lime végez, hanem pl. egy havi előfizetés, amivel egy hónapon belül korlátlanul használhatod a bérelt járművet. Nincs zónakorlát, elviheted magaddal nyaralni, vagy használhatod a városban munkába járni, ügyet intézni. Mindezt egy három éves bérlet keretében, aminek a végén a terméket egy kedvezményes, vagy jelképes összegért megvásárolhatod, de akár pár hónap használat után kötelezettség nélkül vissza is adhatod.

Ki lenne számotokra az ideális átvevő?

Két lehetséges átvevői típusban gondolkodunk.

Olyan vállalkozók, akiknek semmilyen tapasztalata nincsen az utazási szolgáltatások területén. Akár valamilyen teljesen más üzlettel foglalkoznak, van saját vállalkozásuk már az adott városban és meg van bennük a nyitottság a tanulásra, hogy ennek a know how-ját elsajátítsák, és elinduljanak ebben az üzletágban.

A másik átvevői típusba azok a vállalkozók tartoznak, akik már aktív szereplői a turisztikai piacnak. Itt elsősorban tour operatorokra gondolunk, utazásszervező, élményszervező, túraszolgáltató cégekre, akik az adott városokban már működnek, így gyakorlatilag a város megismertetését és az odautazók kiszolgálását már végzik valamilyen formában. Illetve lehet akár egy mobilitási cég, aki kiskereskedelmi üzletet visz, lehet ez egy kerékpárbolt, vagy egy elektromos jármű üzlet, és az értékesítés mellett szeretnének a szolgáltatások piacán is megjelenni. Ők conversion franchisee-k lennének, akik az általunk képviselt üzletágat nagyon könnyen be tudják integrálni az övékbe, vagy a saját korábbi tevékenységüket át tudják erre alakítani.

Elsődleges célunk a külföldi nyitás, hiszen szolgáltatásaink nemzetközi turizmusra illetve nagyvárosi körülményekre a legideálisabbak. Főleg a frekventált helyen élőknek jó lehetőség ilyen franchise-ban elindulni

Milyen eszközöket használtok?

Nálunk a jármű van a középpontban. Ez az eszköz a Rolley Scooterson, mely a létező legjobb keresztmetszetét képviseli azoknak a járműveknek, amiket városban egy szolgáltatás keretein belül optimálisan lehet használni. Mi abban hiszünk, hogy erre a járműre nagyon sok üzletágat lehet építeni, úgy a turizmust, mint mobilitási szolgáltatást. A nagy Scooteren kívül van még kisebb kompakt, összecsukható rollerünk is. Az elmúlt nyolc év alatt elég sok járműgenerációt próbáltunk ki, azonban ez a design messze jobban működik mint formai, mind praktikussági, mind biztonsági szempontból.

Milyen megtérüléssel számolhatnak majd az átvevőitek?

Nagyon jó mutatókkal rendelkezünk e téren. Egy ilyen befektetés egy franchise átvevőnek 2-2,5 év alatt meg tud térülni. Ez ebben a szegmensben egy kiemelkedően jó szám, és abszolút reális számítás.

Az elektromos roller megosztás mint mobilitási szolgáltatás ma még egy rendkívüli módon kérdéses üzleti modell: vajon lehetséges-e valaha nyereségesen üzemeltetni, ha a rollerek hamar tönkremennek és sok városban korlátozzák a közterületeken a számukat?

A mi üzleti modellünket már validáltuk, így látjuk, hogy a bérbeadás a turisztikai szolgáltatással kiegészítve működhet életképesen és nyereségesen. Mi azt szeretnénk, hogy a partnereink jó, és biztos megtérüléssel számolhassanak.

Hogy képzelitek a képzést, illetve a marketing támogatást külföldön?

Nálunk nagyon erős az online támogatás. Az a tendencia a turisztikai szegmensben, hogy az utazók nem csak az úti célok és szálláshelyek kiválasztását tartják fontosnak, hanem azt is szeretik előre megtervezni, hogy mivel fogják eltölteni az időt. Ma már rengeteg olyan platform van, ahol ötleteket lehet gyűjteni ahhoz, hogy milyen élmények, túrák, programok érhetők el egy adott városban, ezért az online foglalások száma a szolgáltatásokban és a vezetett programokban is erőteljesen növekszik. Ebben mi itt Budapesten már nagyon jól bizonyítottunk, ez egy erős üzletágunk, és egy olyan marketing, illetve értékesítési támogatás is egyben, amit meg tudunk adni a partnereinknek is.

A mi piacunkon az a legfontosabb, hogy mit mondanak utólag, ha eljönnek és kipróbálják a termékeidet. Nálunk minden az értékeléseken múlik. Az utazók az alapján választanak szolgáltatást, hogy kit hányan és hogyan értékelnek, ezért nagyon magas minőségi kritériumoknak kell megfelelnünk. A TripAdvisor oldalon és a Googleban is egymástól függetlenül verifikálhatók ezek a vélemények. Nagyon erősek vagyunk abban, hogy ezt a színvonalat fenn tudjuk tartani, és meg tudjuk adni azt a minőségi támogatást és minőségi kontrollt a partnerek felé is, hogy sikeres szolgáltatást tudjanak nyújtani a világ bármely városában.

Milyen belépési díjjal és befektetési összeggel számoltok?

Két lehetőséget biztosítunk a belépő partnerek számára.

Attól függően, hogy mekkora flottával indul a partner megkülönböztetünk egy kis és nagy indulási csomagot, melyek 30 vagy 100 járműből álló flottát jelentenek. A kis flottával induló partnerek. Területi kizárólagosság nincs az induláskor, azonban a növekedési mérföldköveket elérve később van lehetőség területi kizárólagosságra szert tenni.

A nagy csomag belépési díja nagyságrendileg 350.000 EUR, a kis csomagé 150.000 EUR, termékekkel együtt. Itt a költségek több, mint 60%-át teszi ki egyébként a járműpark.

Ahhoz, hogy városaink igazi élhető és élettel teli terek legyenek elengedhetetlen az emberi léptékű mobilitás megvalósítása. Ez egyben jelenti a kis méretű, személyes, mégis gyors közlekedési megoldásokat, illetve a városnézésnél pedig mindezek mellett a személyes történeteket.

Célunk ezért, hogy modern városainkhoz igazi “felhasználói élményt” nyújtsunk.


Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.