Amerikából jöttem...
November 18-án és 19-én 10 vezető amerikai franchise látogat hazánkba az Amerikai Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya és a Nemzetközi Franchise Szövetség (IFA) szervezésében. A látogatásnak különleges fényt ad, hogy a tengeren túli hálózatok európai road show-jának ezúttal csak két állomása lesz az öreg kontinensen, Berlin és Frankfurt.
„Magyarország felkerült a franchise világ térképére” - ezt már dr. Mandel Katalin, a Magyar Franchise Szövetség főtitkár asszonya teszi hozzá. „Sok külföldi hálózat fő terjeszkedési irányai között említi hazánkat. A gazdasági fellendülés határozott és még nem mutatja a kifulladás jeleit, emellett sok vállalkozó új, nagyobb értékű befektetési lehetőségeket keres, ami különösen vonzóvá teszi Magyarországot az amerikai brand-ek számára is” – magyarázza az okokat a Főtitkár asszony.
A novemberi rendezvényen B2B találkozókra van lehetőség az amerikai hálózatok terjeszkedésért felelős vezetőivel. Az eseményre olyan hazai vállalkozókat, cégeket várnak, akik a brand magyar mester partnereként kiépítik és üzemeltetik a magyarországi hálózatot. A rendezvényre jelentkezni lehet az Amerikai Nagykövetség Kereskedelmi Osztályán Bősze Éva kereskedelmi tanácsadónál, (eva.bosze@trade.gov, Tel: +36-1-475-4234).
Az alábbi amerikai hálózatok vesznek részt az eseményen:
Gyorskiszolgáló éttermek:
- CKE Gyorskiszolgáló láncolat:
A Carl’s Jr. márkanév allatt futó gyorskiszolgáló éttermi koncepció kínálatában ikonikus amerikai hamburgerek, klasszikus csirkefalatkák és a reggeli menüs pogácsa burgerek között válogathatunk.
Weboldal: http://www.ckr.com
- Nathan's Famous:
Gyorsétterem lánc New Yorr-stílusú hot dog kinálattal. A jól ismert Coney Island-i hot dogokat kínáló gyorsétterem ami a Függetlenségi napon megrendezett hot dog evő verseny házigazdája, és egyben egy jól ismert szponzor márka az amerikai baseball világában.
Weboldal: https://nathansfamous.com
- Papa John’s:
A Prémium pizzát kínáló gyorsétterem a világ negyedik legnagyobb pizzázója. A „jobb alapanyagok, jobb pizzát készítenek”elven vált híressé mivel csak prémium összetevőkből dolgoznak. Jelenleg világszerte több mint 5200 éttermük üzemel.
Weboldal: https://www.papajohns.com
- Wingzone:
A buffalo stílusú csirkeszárnyakat, hamburgereket, csirkefalatokat és szendvicseket kínáló gyorsétterem mely lehetőséget biztosít helyben fogyasztásra, házhoz szállításra vagy akár rendezvényhez való kiszállításra is.
Weboldal: https://www.wingzone.com
Egészség & Wellness:
- Gold's Gym:
Kaliforniai finteszközpont ami az ikonikus Venice Beach-en kezdte meg működését. Széles körű kardio- és erőléti felszerelésekkel, népszerű csoportos gyakorlatokkal, személyre szabott edzésprogramjukkal és egyedi bootcamp órákkal váltak népszerűvé vendégeik körében.
Weboldal: https://www.goldsgym.com
- Lift Brands:
Egészségügyi és fitneszközpontok, melyek közös célt képviselő fitnesz-orientált vállalkozásokból állnak. Kényelmes és barátságos szolgáltatásokat kínálnak, melyek elősegítik és megőrzik a jó egészségi állapotot. Az egyéni testreszabott edzésektől a csoportos tréningeken keresztül, a 9Round kínálta kickbox edzésekig minden igény kielégítésére lehetőséget biztosítanak. Mindezt segítik a Snap Fitness termei melyek 24/7 órában üzemelnek.
Weboldal: https://www.liftbrands.com
Oktatás és szórakozás:
- Little Land Play Gym:
Gyerekek számára kialakított játék- és sportközpont, amit gyerekorvosok terveztek a kicsik szórakoztatása mellett a fizikai, érzékszervi és szociális fejlődésük előmozdítása érdekében.
Weboldal: https://littlelandplaygym.com
- School of Rock:
Teljesítményalapú zenei oktatás, amely a fiatal, törekvő, ambíciózus zenészek számára kínál lehetőséget önmaguk megtalálására és tehetségük fejlesztésére.
Weboldal: https://franchising.schoolofrock.com
Szakmai szolgáltatások:
- FASTSIGNS:
Grafika, reklámmegjelenítés, design és vizuális kommunikációs központok melyek minden vállalkozás promóciós megjelenési igényét kielégítik, különösen a B2B értékesítésre specializálódva.
Weboldal: https://www.fastsigns.com
- Ziebart:
Autóipari szolgáltató központ, amely teljeskörű autóápolási megoldásokat kínál beleértve az alapos tisztítási, felület- és szerkezetvédelemi, valamint autokozmetikai műveleteket.
Weboldal: https://www.ziebart.com

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A KFC már több, mint 100 éves és több mint 70 éve működik franchise-ban mégis komoly változásokat jelentett be a hálózat.
A rendezvénynek a Jalsovszky ügyvédi iroda volt a házigazdája, akik üzleti reggelivel fogadták a résztvevőket.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
legolvasottabb

Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...