Megnyitott a SPAR online shopja
„A SPAR magyarországi sikertörténetének újabb mérföldkövéhez érkeztünk. Komoly csapatmunkával, évek óta dolgoztunk azon, hogy megvalósuljon az egyik legfontosabb beruházásunk: a SPAR online shop, azaz az internetes áruházunk. Több SuperShop-kártyabirtokos bevonásával és hat járművel sikeresen teszteltük új szolgáltatásunkat Budapesten az utóbbi hetekben, s május 6-tól pedig hivatalosan is megkezdődött a működés” – mondta el Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
A SPAR rugalmas kiszolgálást kínál az interneten: heti hat napon keresztül, hétfőtől péntekig 8 órától 22 óráig, szombaton 8 órától 18 óráig kétórás idősávokban rendelhetnek a vásárlók. A hét idősáv valamelyikében igényelt kiszállításért 499-999 forintot kell fizetni, a személyes, úgynevezett Drive-In–átvétel 150 forint költséggel jár, míg 25.000 forint feletti rendelés esetén a szolgáltatás ingyenes.
A SPAR online shop házhoz rendelhető kínálatában minden termék szerepel, ami egy hipermarketben is, s azonos árakon szerezhető be a mintegy 18.000 árucikk. A szolgáltatás bármilyen platformon elérhető, éppúgy fut okostelefonokon, tableten, mint asztali számítógépeken. A webáruházban bankkártyával lehet fizetni. Az online shop dedikált telefonos és online ügyfélszolgálattal is rendelkezik, amely a kiszállítási időablakokhoz igazodva érhető el a vásárlók számára.
A beruházásra, a házhoz szállítói rendszer teljes kialakítására a SPAR 960 millió forintot fordított. A vállalat úgy tervezi, hogy a SPAR online shop éves forgalma a kezdeti időkben egy INTERSPAR áruház forgalmával lesz egyenértékű, miközben egy átlagos vásárlói kosár tartalma 15.000 forint körül alakul. A SPAR a jövőben még szélesebb körben szeretné elérhetővé tenni ezt a szolgáltatását, s célja, hogy idővel minél több települést vonjon be a házhoz szállítás lehetőségébe.
A SPAR 1991 óta van jelen Magyarországon, 2012 óta elérhető franchise programja a hazai vállalkozók számára. A két üzlettel indult franchise hálózathoz öt év alatt 142 partner csatlakozott, az üzleti modellt mára országszerte több mint 160 egység valósította meg sikeresen. A társaság mintegy 13 ezer munkavállalóval Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója, a SPAR franchise program üzletei országszerte mintegy 1500 embernek adnak munkát.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Egy 7-Eleven franchise átvevő osztja meg nyerő tippjeit
/2019.09.19.
Bármelyik sikeres vállalkozót kérdezzük meg, egyik sem fogja azt mondani, hogy a siker egyik napról a másikra, egy pillanat alatt következik be. Türelem, kemény munka és áldozatok árán lehet csak sikeres céget létrehozni.
2018 végén az 555 magyarországi SPAR áruháznak már több mint 30 százaléka működött a mindössze hat éve indított franchise rendszerben.
„Franchise rendszerünk egyértelmű sikertörténet” – hat éve elérhető franchise programja mellett tett hitet Magyarország hatodik legnagyobb foglalkoztatója.
Rekordforgalommal, 26 új franchise és 4 új saját üzemeltetésű áruháznyitással zárta a 2017-es üzleti évet a SPAR Magyarország.
Két év alatt közel 40 százalékos árbevétel-növekedést könyvelhetett el, és további bővülés elé tekint a Fornetti Csoport.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
népszerű a fórumban
Terjeszkedő Mini Pani
Kedves érdeklődők! Magyarországon, a MiniPani mester átvevő jelenleg elsősorban a mintaboltok kialakításával foglalkozik - a jó üzleti gyakorlat bemutatása...
Terjeszkedő Mini Pani
Mikortól és hol lehet bővebben érdeklődni üzletnyitással kapcsolatban?