Bajban a barkácsáruházak
A legnagyobb nemzetközi barkácsáruház-láncok forgalma drasztikusan visszaesett az elmúlt években.
A hazai piacon szereplő barkácsáruházak tavalyi bevétele alig haladta meg a 115 milliárd forintot, szemben a 2008-ban elért 141 milliárddal, így csaknem 20%-os forgalomvesztéssel számolhattak az elmúlt három év alatt – írta a Napi Gazdaság. A gazdasági válság és a kereskedelmi különadó komoly veszteséget okoztak az áruházaknak: az öt legnagyobb lánc több mint kétmilliárdos adózás utáni deficitet könyvelhetett el 2011-ben - a Bauhaus kivételével (1,82 milliárd Ft).
A BauMax forgalma pozitívan változott a tavalyi év és 2010 között, azonban veszteségét így is feltornázta 2 milliárdról 4 milliárdra. A mérlegadatok szerint több kiadása volt a versenytársakhoz képest, magasabb áron szerezte be készleteit, továbbá a bérköltségeket is növelte, míg a többi hálózat ezen próbált spórolni.
Az egykor 43 milliárd forintos éves forgalomra is képes Praktiker bevételei is jelentősen visszaestek az előző évhez képest 2011-ben – 30 milliárd forintra csökkenve. A tavalyi évben adózás utáni vesztesége 3,4 milliárd forint volt.
A nagyok között legkisebbnek számító Bauhaus vesztesége volt a legkisebb a 2011-es esztendőben (1,82 milliárd), azonban százalékos arányban ennek a cégnek ugrott meg leginkább az adózás utáni vesztesége (duplájára).
A BricoStore forgalma jelentős mértékben csökkent – 1,7 milliárd forinttal esett vissza az előző évhez képest. A lánc igyekszik költségeit minimalizálni, ezért feltehetőleg a forgalomvesztéssel magyarázható az a 2,2 milliárdos deficit, amely félmilliárddal több, mint 2010-ben.
Az öt legnagyobb barkácsáruház közül az OBI talán a legstabilabb: forgalmát növelni tudta, valamint 39 milliárd forintos árbevételével a legeredményesebb a vetélytársak közül. Adózás utáni vesztesége 2 milliárd forint.
Forrás: Napi Gazdaság
Other concepts from sector otthoni és kerti termékek
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
