Franchise trendekért Párizsba
Európa legnagyobb franchise kiállításán biztosan megtalálja számításait, ha új franchise lehetőséget, esetleg üzleti partnert keres, vagy egyszerűen csak inspirálódna.
2019. március 17-20. között 38. alkalommal rendezik meg az éves Franchise Expo Paris nemzetközi franchise kiállítást és vásárt a francia fővárosban. Az expó a tökéletes helyszín a Franciaországban terjeszkedni tervező cégeknek, vállalkozásoknak üzletük fejlesztéséhez; de remek lehetőség mindazok számára is, akik olyan új és bizonyított franchise koncepciót keresnek, melyet Magyarországon is sikerre vinnének. Az idei évben 90 üzleti szektor közel 600 vállalata érkezik a világ minden tájáról, hogy bemutassa franchise ajánlatát a több mint 36 ezer vállalkozásindításban érdekelt látogató számára. Ahogy tavaly, úgy idén is több magyar márka (mint a Biotech USA vagy a Mojito Lemon is) részt vesz a rendezvényen kiállítóként.
A párizsi expó négy napja során több mint száz konferencia, work-shop és szeminárium jelentik a kiállítás kisérő programsorozatát, aminek során a látogatók olyan témákban juthatnak tudáshoz és gyakorlati tanácsokhoz, mint például egy franchise sikeres üzemeltetésének kritériumai, a vállalkozás finanszírozásának különböző módjai vagy franchise rendszer kiépítése és hálózatfejlesztés. „A francia franchise ágazat közel 2000 hálózattal, nagyjából 60 milliárd eurós éves forgalommal stabilan növekszik. Ez a kiállítás méretén is megmutatkozik, így az idei évben ismét rekordszámú kiállítóra és látogatóra számítunk” – mondta el Sylvie Gauda, a Franchise Expo Paris rendezvény managere.
És most a Franchising.hu olvasóinak lehetőségük van részt venni látogatóként Európa legnagyobb franchise rendezvényén, és talán új karrierjük, vállalkozásuk megtalálására valamelyik franchise hálózaton belül! A Franchise Expo Paris hivatalos partnereként ugyanis a Franchising.hu (az expón kiállítóként is résztvevő) kiadója ingyenes belépőket biztosít a rendezvény honlapján február 14-éig regisztrálóknak. Ha fontolgatja, hogy kilátogat a francia fővárosba, ne halogassa tovább, regisztráljon itt, és vegye kézhez belépőjét. A folyamatosan frissülő kiállítói lista, részletes programleírás és további információk a rendezvény honlapján található.
Ha pedig elszalasztotta az ingyenes belépőt, akkor se csüggedjen, hiszen február 15-28. között még féláron, majd azt követően (az utazási és szállásköltségekhez mérten nem jelentős) 28 euróért lehet jegyet váltani.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
