Októberben ismét franchise expó Pozsonyban
Második alkalommal rendezik meg a franchise márkákra és franchise-fejlesztésre koncentráló szakmai kiállítást a szlovák fővárosban.
Az idei „Business with franchise” névre keresztelt szlovákiai franchise kiállítás 2018. október 24-én, szerdán kerül megrendezésre az NH Bratislava GATE ONE épületében. Az idelátogatók olyan franchise átadókkal találkozhatnak, akik jövendőbeli partnereiket keresik üzletük további fejlesztéséhez a szlovák (és/vagy valamelyik szomszédos, így például a magyar) piacon.
A főszervező Szlovák Franchise Szövetség (SFA) szerint a rendezvény célja az, hogy találkozási pontot biztosítson mindazon üzletemberek számára, akik már régóta tevékenykednek a franchise piacon, valamint azok számára is, akik egyelőre csak ismerkednek az ágazattal. A látogatók nem csak a hazai, azaz szlovák franchise koncepciókkal ismerkedhetnek meg, de számos külföldi franchise lehetőségről is részletes információhoz juthatnak. A kiállításon az egyes franchise ajánlatok prezentációk formájában is meghallgathatók lesznek.
A rendezvényen több franchise szakértő is előad majd, illetve olyan, a franchise világába csak nemrég belekóstoló üzletemberek is, akik saját tapasztalataikon keresztül szeretnének segíteni a franchise rendszerek iránt érdeklődőknek. Mindemellett a Szlovák Franchise Szövetség képviselői gondoskodni fognak arról is, hogy a potenciális franchise átvevőknek megfelelő tájékoztatást adjanak az adott üzleti lehetőségről, illetve arról, hogy a kiválasztott koncepció biztosan megfelelő-e a számukra.
Előzetes regisztráció után a kiállításra való belépés ingyenes. A rendezvény fő támogatói a Cseh Franchise Szövetség, a Szlovák Business Agency, valamint a franchise tanácsadó PROFIT system csoport, mely többek között a szlovák Franchising.sk, a cseh Franchising.cz és a magyar Franchising.hu franchise portálokat is üzemelteti.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...

