Terjeszkedik a Metropol
A franchise rendszerben működő nemzetközi Metropol már eddig is Magyarország legnagyobb példányszámban nyomtatott napilapja volt, azonban április 2-től további településekkel bővítette hálózatát, melynek következtében az újság megtriplázta a terjesztésbe bevont városok számát. A bővítés következtében nem változott azonban a struktúra, továbbra is egy budapesti és egy országos változat lesz elérhető az olvasók számára: „A mi piacunk az országos napilapoké, ezen kívánjuk vezető szerepünket megerősíteni.” – nyilatkozta Hivatal Péter, a lapot kiadó MTG Metro Gratis Kft. vezérigazgatója a mediainfo.hu-nak.
A Metropol napilap filozófiája, hogy akár röviden is, de minden eseményről számoljon be és egy alap tájékoztatást adjon. A terjeszkedés előtt 300.000 példányszámban jelent meg az újság, amit 400.000-re növeltek az újonnan bevont városokkal. Az olvasók többsége valóban független lapként tekint a hírújságra, olvasóinak 70%-a nem is vesz más nyomtatott sajtót a kezébe. A Metropol terjeszkedése mögött az állhat, hogy a lap kimagaslóan jó eredményeket ért el az elmúlt években, a magyar médiapiacot sújtó válság ellenére is növelte reklámbevételei arányát.
Vidéken jelenleg a Blikk és a megyei lapok a legerősebbek az országos napilapok közül, azonban könnyen lehet, hogy a Metropol terjeszkedése változtat az eddigi felálláson, mivel az ingyenes konkurenciával nehéz felvenni a versenyt.
(pcs)
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Egy tanár, aki már a saját iskoláját vezeti
/2023.11.29.
Virág 2006-ban zongora tanárként kezdett dolgozni, majd az állami oktatási rendszerben éneket is tanítanott. 2023-ban viszont úgy döntött, saját vállalkozásba kezd és a lengyel Edukido-hoz csatlakozva ma már játékos, kreatív órákat tart Lego építőkockákkal gyermekeknek.
A lengyel oktatási koncepció kedden, Április 25-én tartott előadást először a magyar piacon.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira.
Nehéz választani a sok befektetési lehetőségből ma, miközben egyre több ígéretes lehetőségről maradnak le az emberek.
Tovább erősíti a pozícióját az EU-s piacon a lengyel programozó iskola, ezúttal Csehországban és Szlovákiában nyitottak újabb egységeket.
legolvasottabb
A franchise fogalma
/2019.04.13.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A KFC már több, mint 100 éves és több mint 70 éve működik franchise-ban mégis komoly változásokat jelentett be a hálózat.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
népszerű a fórumban
Információk elsőkézből, személyesen
Jó napot! Az időpontot nem találom a cikkben. Lehet tudni, mikor lesz? Kérem, ossza meg velem az információt, ha rendelkezésre áll! Köszönöm!
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt! A videó betekintést nyújt a DynEd programba, amely a...
Információk elsőkézből, személyesen
Jó Napot!Időpontot nem találok a cikkben.Lehet tudni mikor lesz?
Helló Nagyvilág!
A videó klipek megtekinthetők a www.HelenDoron.com/world/hello link alatt, ahol a szülők és a gyermekek is szavazhatnak kedvenc videójukra.
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt!