Összefogott a COOP és a Gránit Bank
Az együttműködés megerősítéseként a két társaság 100-100 millió forintos részesedést vásárolt egymás cégében.
Stratégiai együttműködési megállapodás jött létre a Coop Gazdasági Csoport, a Coop Hitel Zrt. ( a Coop Gazdasági Csoport 2009-ben alapított pénzügyi vállalkozása), és a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Gránit Bank között. A felek az egymás iránti bizalmat és elkötelezettségüket fejezték ki abból a célból, hogy ügyfeleiknek minél sokrétűbb szolgáltatást nyújtsanak. „A megegyezés szerint a Gránit Bank szolgáltatása a Coop hálózatában, valamint a Coop alkalmazottai, törzsvásárlói, vevői, beszállítói számára is széles körben elérhető lesz, reményeink szerint néhány hónapon belül” - mondta Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. alelnök-vezérigazgatója a megállapodást követő sajtótájékoztatón.
A magyar tulajdonban lévő Gránit Bank a hazai piac dinamikusan fejlődő szereplője, amely egyértelmű kommunikációra és az egyenrangú ügyfél-bank kapcsolatra alapozza tevékenységét. A Coop hálózatát kihasználva hatalmas lehetőséghez jut a bank, hiszen az élelmiszerlánc több mint 3000 egységében kínálhatja szolgáltatásait. Rédei István, a Coop Hitel Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, hogy több bankkal is folytattak tárgyalásokat, és végül a Gránit Bank mellett döntöttek. A szolgáltatások részleteiről később egyeztetnek majd, azonban Hegedűs Éva jelezte, hogy lakossági és vállalkozói számlavezetést, hitelezést és bankkártya-szolgáltatást mindenképp kínálnak majd.
Ez a szokatlan társulás csak Magyarországon számít újdonságnak, Angliában például több hipermarket lánc is ajánl pénzügyi szolgáltatásokat vásárlóinak.
(a.c.)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
