Tovább nő az osztrák franchise vásár
Az idei bécsi expó egyik újdonsága a nemzetközi fókusz, minden eddiginél több kiállító érkezhet a környező országokból.
November 4-5. között immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Osztrák Franchise Kiállítás, melynek ezúttal is a fővárosi „Wiener Stadthalle” ad otthont. Az Osztrák Franchise Szövetség és az Osztrák Kereskedelmi kamara idén is partnerei a rendezvénynek, és az őszi franchise kiállítást szervező Cox Orange ügynökség várakozási szerint a korábbi éveknél is több franchise átadó fog érkezni Bécsbe a környező országokból, köztük Magyarországról. A kiállítók növekvő számának és nemzetközibb összetételének köszönhetően pedig még több – nagyrészt befektetni és vállalkozni vágyó – látogatónak lesz vonzó a rendezvény.
Az idei évben először, a bécsi franchise expó együttműködő partnere az Enterprise Europe Network is. A 600 tagintézményt összefogó hálózat az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) nemzetközi kapcsolatainak bővítését, valamint a közös piac kínálta lehetőségek megismerését segíti.
A bécsi franchise kiállítás meglévő és új franchise átvevőket és átadókat szólít meg, és elsősorban azokat célozza meg, akik érdekeltek saját vállalkozásuk elindításában. „Idén is biztosítunk olyan kommunikációs platformot, ahol a vállalatok és látogatók megoszthatják üzleti ötletüket és projektjeiket. Ez egy remek lehetőség sok látogató számára, hogy új perspektívából tekinthessenek a vállalkozásindításra” – mondta el Carina Felzmann, a Cox Orange ügynökség igazgatója.
Az Osztrák Franchsie Szövetség elnöke, Barbara Rolinek elmondta, hogy a franchise ágazatban rengeteg potenciál van Ausztriában, ami igazolja a franchise kiállítás létjogosultságát. „Legújabb felméréseink azt mutatják, hogy a franchise ágazat továbbra is növekszik. Az összes franchise hálózat 75 százaléka számít értékesítési árbevételének emelkedésére az idei évben, 71 százalékuk pedig a franchise partnerek és egységek számának növekedésére. Ez pedig egy kiváló kiindulópont az Osztrák Franchise Kiállítás számára. És – annak köszönhetően, hogy a franchise hálózatok 51 százaléka nemzetközi szinten működik – az idei expó európai fókusza remek lehetőség a sikerre.”
További információk és jelentkezési, regisztrációs lehetőség a kiállítás honlapján.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
