A Cadeau Bonbon Manufaktúra kínálatában több mint 80 különböző kézzel készített bonbon található.
Kedd
2012.05.29.
Saját készítésű bonbonjaira építi franchise hálózatát a gyulai székhelyű Cadeau Bonbon Manufaktúra.
 

Még a legjobb csokoládék sorából is kiemelkednek ezek az aprólékos műgonddal elkészített falatkák, melyeknek készítésében nagy szerepet játszik az alkotó fantáziája és kreativitása. A közel tizenöt éves tapasztalattal rendelkező Cadeau Bonbon Manufaktúra jelenleg több mint 80 különböző kézműves bonbont készít, melyeket saját és franchise partner által működtetett üzleteikben is árusítanak. A Cadeau „bázisa” a gyulai Kézműves Cukrászdában található, ahol 250 négyzetméteres területen készítik egyedi édességeiket.

2007-ben nyílt meg az első budapesti üzlet a Ferenciek terén, ahol mindössze 26 négyzetméteren kínálják a különlegességeket. A saját kézben lévő fővárosi üzlet mellett most már Kecskeméten is megtalálhatóak a Cadeau bonbonok, méghozzá egy franchise partner irányítása alatt üzemeltetett csokoládéboltban. „Viszonteladóink voltak is és remélhetőleg lesznek is, azonban azért is döntöttünk amellett, hogy franchise hálózatot hozunk létre, mert nagy szenvedéllyel végezzük munkánkat és szerettünk volna valamennyi beleszólást abba, hogy a gondosan elkészített bonbonokat hogyan tálalják a vendégeknek”. – mondta Balogh Boglárka, a Cadeau Franchise Kft. igazgatója. „Egy trüffel elkészítése például hét lépéses munkafolyamat, ami nem kevés időt és precizitást igényel, ezért fontos, hogy a boltok arculatában is érezhető legyen a termék egyedisége.”

A Cadeau Manufaktúrában egyaránt használnak belga és magyar alapanyagokat is a bonbonok készítéséhez. „A franchise hálózat kialakításával azt kívánjuk elérni, hogy itthon is legyenek olyan csokoládézók, mint amilyenekkel Belgiumban, Franciaországban és más nyugat-európai országokban találkozhatunk.”
Balogh Boglárka szerint talán nőknek kézenfekvőbb csokoládé üzletet nyitni, de ami biztos, hogy ez egy olyan családi vállalkozás, amibe könnyen bele lehet szeretni.


Papp Csaba
újságíró