3 százalékkal bővült tavaly a Spar
Az áruházlánc idén is hasonló forgalomnövekedéssel, 5 új üzlettel és további 27 felújításával számol Magyarországon.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. forgalma tavaly 3 százalékkal bővült az előző évhez képest 488,2 milliárd forintra – közölte sajtótájékoztatón Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató. A múlt évi gazdálkodási eredményekről egyelőre nem kívánt beszélni, a 2016-os tervekkel kapcsolatban azonban elmondta, hogy az 500 milliárdos forgalom elérése a cél. Az idén a Spar várhatóan mintegy 23 milliárd forintot költ majd beruházásokra. A beruházási tervekben szerepel egyebek közt 27 áruház felújítása, valamint 5 új üzlet átadása is.
Heiszler Gabriella újságírói kérdésre közölte: a vasárnapi zárva tartás hatásaként az Interspar áruházakban érezhető volt egy nagyon csekély visszaesés, összességében azonban nem vetette vissza a vállalat forgalmát, a vásárlók pedig alkalmazkodtak az új feltételekhez a céggel együtt. Beszélt arról is, hogy egyre növekszik a Spar saját márkás kínálata, amely már több mint 2000 terméket tartalmaz. Megemlítette továbbá, hogy a Spar Magyarország nagy hangsúlyt fektet munkatársai képzésére, véleménye szerint ennek is tulajdonítható, hogy a múlt évben mintegy 1200 diák választotta a Spart a kötelező iskolai gyakorlat keretein belül.
Az élelmiszerlánc 25 éve van jelen Magyarországon, mely időszak alatt mintegy 1 milliárd eurót fektetett be az országban. Csak tavaly 32 millió eurót (közel 10 milliárd forintot) fordított beruházásokra Magyarországon a vállalat. Ebből az összegből 5,4 milliárd forint jutott áruház-felújításokra, 1,7 milliárd forintért bővítették a cég bicskei húsüzemét, és megkezdték az érdi Interspar áruház építését.
A Spar Magyarország működése öt tartópilléren áll: a Spar szupermarketek, a Spar hipermarketek, a bérbeadási üzletág, a Regnum húsüzem és a kiskereskedelmi hálózat tevékenysége.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
