Ingyenes tanácsadás

A kamarai törvényben meghatározott kötelezően ellátandó szolgáltatásait a Krisztina körúton megnyíló új irodájában fogja teljesíteni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) – tudósította a Napi Gazdaság. A napi nyolc órában nyitva tartó képviseleten többek között jogász, adótanácsadó, pályázatkészítő és újdonságként külkereskedelmi szakértő is a cégek rendelkezésére áll majd, akik az alábbi területeken lesznek az ügyfelek segítségére: gazdasági, pénzügyi, adózási, valamint hitelhez jutási kérdésekben, segítséget kérhetnek üzleti partnerkereséshez és pályázatfigyeléshez, és emellett jogi, pályázati és külkereskedelmi tanácsokkal is szolgálnak majd az iroda szakértői.
Fontos tudnivaló, hogy azok a cégek vehetik igénybe a kamara által nyújtott kötelező ingyenes alapszolgáltatásokat, akik regisztrálják magukat a BKIK-nál, míg az olyan extra szolgáltatásokért mint a jogi, pályázati, vagy export tanácsadás fizetni kell (kivéve a kamara önkéntes tagjainak). Az egyablakos rendszerben működő új ügyfélszolgálati iroda folyamatos kapcsolatban lesz a kamara kerületi irodáival, így az érdeklődőknek lehetőségük lesz azokhoz is fordulniuk a kötelező kamarai alapszolgáltatásokat illető információkért.
"Természetesen nem arról van szó, hogy bárkinek elkészítjük a teljes pénzügyi tervét, de ha egy Budapesten működő vállalat hozzánk fordul egy konkrét kérdéssel, akkor mi tudunk neki segíteni" - kommentálta az iroda megnyitását Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke a Budapesti Üzleti Élet magazinban.
(pcs)
Forrás: Napi Gazdaság

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Interjú Baranyai Zsomborral, a Mail Boxes Etc hazai franchise átvevőjével.
Az ingatlanpiac és a gyógyszertár piac voltak a tavalyi húzó ágazatok.
A coworking irodák népszerűsége töretlen, az IWG 34 országban 156 új egységet nyitott 2019 első felében.
A napjainkban egyre jobban terjedő közösségi munkaterek új lehetőségeket kínálnak a vállalkozóknak a már sok helyen telített irodabérleti piacon.
A franchise-ban keletkező ellentétek, sokszor a generációs különbségekből adódnak, mindenki a saját céljaiért dolgozik.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.