Franchise ötletek Párizsból
Európa legnagyobb franchise kiállítására, a francia fővárosban megrendezésre kerülő Franchise Expo-ra szegeződik most a franchise és üzleti lehetőségek iránt érdeklődők, valamint a jól ismert franchise márkák tekintete. A mostani, 33. alkalommal megrendezésre került franchise vásáron gyakorlatilag az egész világról képviseltetik magukat franchise hálózatok: azok, akik ebben az évben ellátogattak Párizsba, 25 ország 435 koncepciójával ismerkedhettek meg – a kiállítói részvétel ismét rekordot hozott.
Összesen 75 különböző ágazatot képviseltek a vásáron kiállítóként résztvevő franchise márkák, a legnagyobb arányban a hagyományos franchise szegmensnek tekintett gasztronómiát – „arányuk az összes kiállító 19 százaléka. Minden sarkon egy gyorséterem vagy kávézó koncepciójába botlik az ember” – tájékoztatott közvetlenül a párizsi expóról a PROFIT system munkatársa. „Rengeteg lehetőség közül válogathatunk, a legismertebb gyorséttermi márkáktól kezdve, mint a Burger King, Subway vagy Planet Sushi, az új, kisebb franchise-okig.”
A négynapos rendezvény utolsó napjára az idei év tendenciái is kirajzolódni látszanak. Ebben az évben viszonylag nagy arányban jelentek meg a dohányzásról leszoktató, illetve e-cigaretta kereskedelmi franchise hálózatok, mint pl. a Sunny Smoker vagy a Cig Concept. Egy másik egyértelműen ”trendi” terület a joghurt alapú termékekre építő, fagyasztott joghurt franchise-ok.
A szervezők idén a tavalyi 34 ezer főnél is magasabb látogatottsági adatokra számítanak. Az előzetes, helyszíni kutatások alapján, minden ötödik látogatót érdekelt külföldi franchise lehetőség. A kiállítók sem csak Franciaországból érkeztek, jelentős számú spanyol, holland, olasz, amerikai és kanadai koncepcióval is megismerkedhettek a látogatók, a közép- és kelet európai régióból pedig bulgár, román és lengyel márkákkal lehetett találkozni. A franchise hálózatok mellett a jogi-, pénzügyi - és franchise tanácsadókat, illetve a különböző országok franchise szövetségeit is beleértve, idén összesen 518 kiállító volt jelen Párizsban.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Üzletvezetőből tulajdonos? Az MBE-nél lehetséges!
/2021.11.24.
Interjú Baranyai Zsomborral, a Mail Boxes Etc hazai franchise átvevőjével.
Az ingatlanpiac és a gyógyszertár piac voltak a tavalyi húzó ágazatok.
A coworking irodák népszerűsége töretlen, az IWG 34 országban 156 új egységet nyitott 2019 első felében.
A napjainkban egyre jobban terjedő közösségi munkaterek új lehetőségeket kínálnak a vállalkozóknak a már sok helyen telített irodabérleti piacon.
A franchise-ban keletkező ellentétek, sokszor a generációs különbségekből adódnak, mindenki a saját céljaiért dolgozik.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?