Forgalmas év lesz az idei
Az idei évben várhatóan félmillióval több külföldi turista érkezik majd Magyarországra repülővel, így a szállodák és az autókölcsönzők is mozgalmas évre számítanak - mutat rá az Avis Autókölcsönző március negyedikei, keddi közleménye. A repülővel érkező turisták számának növekedését a diszkont járatok arányának emelkedése és a fiatal turisták Budapest iránti növekvő érdeklődése okozza.
A cég közleményében Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi ügyvezetője kifejti: a fiatal turisták országon belül viszonylag sokat, azonban vegyesen költenek, egyes szolgáltatásokat nem vesznek igénybe. Így például nem bérelnek autót, de étteremben és szórakozóhelyeken, fürdőkben többet költenek.
A szakértő szerint a külföldiek szemében Budapest és az ország olcsó úti célként szerepel. Az "olcsóság" következménye autókölcsönzői szemmel, hogy elsősorban "hátizsákos" turisták érkeznek, akik ha bérelnek is autót, a kisebb járműveket keresik - mondta. Véleménye szerint ezért a flották megfelelő kisautó aránya lehet a sikeresség egyik kulcsa. Az Avis felkészült a megváltozott igényekre és növelte a kisebb járművei számát, így 50 százalékkal tudta javítani ebben a kategóriában a rendelkezésre állását a tavalyi évhez képest - közölte.
Tájékoztatása szerint a hazai autókölcsönző piac kezd helyreállni: a "kevesebb cég - kevesebb autó" trend pozitív irányba mozdította az iparágat. Az egyes kölcsönzők kezdik megtalálni azt a méretet, amellyel eredményesen működhetnek.
Az Avis Autókölcsönző 2013-ban az előzetes adatok alapján 100 millió forint nyereséget ért el, jelenleg 43 dolgozót foglakoztatnak. Idén 3-5 százalékos árbevétel növekedést terveznek. Az Avis csoportot Magyarországon az autókölcsönző mellett az Avis Lease és az Avis Budget Group Business Support Centre képviseli, a három tagvállalat összesen több mint 800 munkavállalót foglalkoztat.
Jelenleg Magyarországon 12 telephellyel rendelkezik az Avis Autókölcsönző, idén két új telephellyel biztosan bővül a cég, de továbbiak nyitása is szerepel a tervek között - ismertette az ügyvezető. Az Avis gépjárműveinek száma 380-400 között van, 15 márka személyautóit, valamint 9 személyes midibuszokat is kínálnak.
A világ 165 országában 5200 autókölcsönzővel az Avis Car Rental és annak leányvállalatai működtetik a világ egyik legjobban ismert gépjárműbérlési márkanevét. Az Avis tulajdonosa az Avis Budget Group, Inc. (NASDAQ: CAR), mely a márkanevet világszerte működteti, és licencszerződéssel használatba adja.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Nemzetközi hálózat a stabilitás garanciája
/2019.02.18.
Kétszámjegyű forgalomnövekedéssel és új hotelmárkát is magába foglaló, bővülő kínálattal robog a Neckermann Magyarország.
Dinamikusan bővül a hazai utazásszervező és utazási iroda ágazat, és vele együtt a Summer Time Travel franchise.
A szállodalánc második budapesti tagja 2020-ban nyitja meg kapuit a Petőfi Sándor utcai Postapalota épületében.
A jövőre 10 éves Summer Time Travel történetének legerősebb szezonját tudhatja maga mögött.
A régió legnagyobb hotelcsoportja bővíti portfólióját. 8 országban, köztük Magyarországon fejlesztheti az Adagio apartman-hotel márkákat.
legolvasottabb
A franchise fogalma
/2019.04.13.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
népszerű a fórumban
Folyamatos terjeszkedésben
Sziasztok! Szeretnélek informálni benneteket, hogy mindkét fiók átvételre került. Szép napot kívánok: Melinda
Folyamatos terjeszkedésben
A Summer Time Travel franchise központ - az országos partner keresés mellett - most két fiókirodát kínál átadásra: Nagykovácsi fiók Miskolci...