Párizsba özönlenek az üzletemberek

Idén március 24–27. között tartják Európa legnagyobb franchise kiállítását, a Franchise Expo Paris show-t, ahova az előzetes adatok szerint a világ minden tájáról több mint 460 kiállító érkezik üzleti partnerek után kutatva. A teljes nemzetközi franchise közösség (beleértve tanácsadó cégek, ügyvédi irodák, bankárok, befektetők, franchise szövetségek, ingatlan fejlesztők képviselőit is) összegyűlik Párizsban, hogy ötleteket cseréljenek egymással, új kapcsolatokat építsenek ki és megvitassák a legújabb üzleti lehetőségeket és trendeket. A 4 napos show alatt a szervezők idén is 32 000-nél is több vállalkozóra számítanak, akik 75 különböző gazdasági ágazat franchise ajánlatai közül válogathatnak majd.
A Franchise Expo Paris kiállításon részt vesz a francia hálózatok egynegyede, ugyanis ma Franciaországban mintegy 1500 hálózatot és hozzájuk tartozó 60 000 értékesítési pontot számlálnak. Franciaországban egyébként is a régmúltba tekint vissza a franchise története, aminek hatásaként egyike azoknak az országoknak, ahol a franchise-ra külön törvényi szabályozás vonatkozik. Nem csak a franciákról szól azonban a franchise kiállítás. Tavaly a párizsi expón több mint 450 vállalat állított ki, amelyek között 22 országból összesen 100 vállalat volt külföldi.
A kiállításon egy különleges program sorozat is megrendezésre kerül, amely során kerekasztal beszélgetések, előadások és üzleti fórumok formájában vitathatják meg az üzleti lehetőségeket a résztvevő nemzetközi befektetők, franchise átadók és mester franchise átvevők. A rendezvény remek alkalmat kínál azoknak a vállalkozóknak is, akik Franciaországban szeretnék bővíteni hálózatukat helyi mester franchise partner segítségével. Ahogy minden évben, úgy idén is részt vesz a kiállításon a nemzetközi franchise-tanácsadó csoport, a PROFIT system is.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Interjú Baranyai Zsomborral, a Mail Boxes Etc hazai franchise átvevőjével.
Az ingatlanpiac és a gyógyszertár piac voltak a tavalyi húzó ágazatok.
A coworking irodák népszerűsége töretlen, az IWG 34 országban 156 új egységet nyitott 2019 első felében.
A napjainkban egyre jobban terjedő közösségi munkaterek új lehetőségeket kínálnak a vállalkozóknak a már sok helyen telített irodabérleti piacon.
A franchise-ban keletkező ellentétek, sokszor a generációs különbségekből adódnak, mindenki a saját céljaiért dolgozik.
legolvasottabb

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.