Hogyan változtak vásárlói szokásaink a koronavírus hatására?

Felmérések
Felmérések / A McKinsey Global Institute térképezte fel a COVID gazdasági hatásait
Szerda
2021.04.14.
A koronavírus az egész világon drasztikusan megváltoztatta a fogyasztói viselkedést. Kérdés, hogy mi lesz, ha vége a pandémiás időszaknak? Erre a kérdésre próbál választ adni a McKinsey Global Institute tanulmánya.
 

A járvány első hulláma, teljesen megváltoztatta a vásárlói szokásokat. A fogyasztók rá voltak kényszerítve, hogy alkalmazkodjanak az új környezethez, átalakult a vállalati kultúra, sokan vesztették el a munkájukat és még többen kerültek home office-ba.

A korábbi válságokhoz képest a lezárások és a fertőzés okozta félelem negatívabban érintette a fogyasztási szokásokat.

A lezárások alatt a fogyasztás 11-26%-kal csökkent. Sötét kékkel a termékek, világos kékkel pedig a szolgáltatások forgalmának csökkenését láthatjuk. (Forrás: McKinsey Global Institute)
 
Fogyasztási szempontból a társadalom két részre szakadt, akik megtartották munkájukat általában vagyon gyarapodásról számoltak be, hiszen a lezárások miatt csökkentek a napi kiadásaik. Ezzel szemben, akik elvesztették megélhetésüket, azaz vállalkozásukat vagy állásukat eladósodtak.

A kutatás öt országban vizsgálta különböző csoportok viselkedését, fogyasztási szokásainak változását. A lakosságot 9 kategóriába osztották (vagyoni helyzetük, valamint életkoruk alapján) ezen rétegek pandémiát követő várható viselkedését tanulmányozták azt, hogy milyen gyorsan térhetnek vissza korábbi vásárlási szokásaikhoz. 

Okkal lehetünk optimisták, ha a járvány utáni időszakot nézzük, minden jel szerint a korábbi válságokkal ellentétben meglepően gyorsan visszarendeződik a fogyasztás a korábbi szintre, azonban a veszélyhelyzet és a lezárások jelentősen megváltoztatták szokásainkat. 

A már korábban említett 9 csoport fogyasztásának változását vizsgálta ezen esetben a tanulmány, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban.

A fogyasztók vásárlási szokásainak helyreállása a COVID előtti szintekre. Szegmensenként mennyire tértek el az átlaghoz képest.

Az ábrán jól látszik, hogy az alacsonyabb jövedelműek fogyasztása lassabban áll helyre, míg a nagyobb vagyonnal rendelkezők kiadásai az átlagosnál hamarabb térnek vissza a régi kerékvágásba. (Forrás: McKinsey Global Institute)
 

A közép és felső osztály fogyasztása még idén, de legkésőbb jövőre, eléri a 2019-es szintet, ugyanakkor az alacsony jövedelmű csoportok fogyasztása elképzelhető, hogy a következő években sem haladja meg krízis előtti szintet. 

A tanulmány készítői, Európában egy lassabb, míg az Egyesült Államokban egy gyorsabb helyreállásra számítanak, ugyanis az amerikai elit jóval nagyobb mértékben tudta növelni vagyonát az elmúlt egy évben, mint az francia, vagy német felsőbb osztályok.

Emellett meghatározták azt a három tényezőt, amely a fogyasztás visszatérésének az idejét befolyásolhatja: a felső osztály fogyasztása, mely inkább akarat, mint lehetőség kérdése, az alsó osztály vagyoni stabilitása, tehát mennyire adósodtak el a lezárások során, illetve, hogy mennyi megtakarítása maradt a lakosságnak, és ebből mennyit költ fogyasztásra.

Forrás: www.mckinsey.com


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.