Bővülhet a kkv-hitelezés Európában
Egyre optimistábbak a bankok. A hitelezési kedv felfutásának a kis- és középvállalkozások lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Az európai bankok több mint fele bővítené a hitelkihelyezést a következő fél évben. A hitelezési kedv felfutásának a kis- és középvállalkozások lehetnek a legnagyobb nyertesei, ebben a szegmensben enyhítenének leginkább a jelenlegi feltételeken a pénzintézetek – derül ki az EY legfrissebb iparági felméréséből.
„Az EY felméréséből is egyértelműen kiderül, hogy európai szinten már egyre optimistábbak a pénzintézetek mind a gazdaság egészét, mind a saját teljesítményüket tekintve. A kép azonban sokkal árnyaltabb ennél, hiszen jelentős különbségek vannak a nagyobb és a kisebb vállalatok között. Amíg a nagybankok már a teljesítményük javulásával és a hitelezés bővítésével számolnak, addig a kisebbeknek továbbra is arra kell koncentrálniuk, hogy tőkeszintjüket optimalizálják” – mondta el Seregdy Tamás az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának igazgatója. „A szektorra azonban általánosan igaz az, hogy a bankoknak folytatniuk kell az átalakítási lépéseket, hogy hosszú távon is stabilan biztosítani tudják sikerességüket.”
A hitelezési kedv felfutásának a kis- és középvállalkozások lehetnek a legnagyobb nyertesei, ebben a szegmensben enyhítenének leginkább a jelenlegi feltételeken a pénzintézetek – derül ki az EY felméréséből, amelyben 11 európai piac mintegy háromszáz vezető banki tisztviselőjét kérdezték meg. Magyarország nem szerepelt a vizsgált piacok között.
A bankok egyre optimistábbak, a megkérdezettek 64 százaléka bizakodó a gazdasági fellendülés tekintetében, amely tíz százalékos növekedést jelent a fél évvel korábbihoz képest. A válaszadók többsége (56 százaléka) lassabb fellendüléssel számol, míg 8 százalék szerint jelentős javulás várható. Emellett a pénzintézetek tisztviselőinek 60 százaléka arra számít, hogy javulni fog bankjuk pénzügyi teljesítménye a következő fél évben. A válaszadók fele visszafogott bővüléssel számol, tíz százalékuk azonban jelentős növekedést tervez – mutat rá a jelentés.
A fél évvel korábbiakhoz képest kevesebb pénzintézeti vezető nyilatkozott úgy, hogy bankja értékesítést vagy felvásárlást tervez. 45 százalékuk mondta azt, hogy a következő hat hónapban nem tesznek ilyen lépéseket, amely 7 százalékos emelkedés a hat hónnappal ezelőtti adatokhoz képest.
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
