Most kell vállalkozni!
Jelentős anyagi támogatással indíthatják el vállalkozásaikat a magyar fiatalok.
Korábban írtunk arról, hogy Magyarországon a fiatalok vállalkozási kedve igen alacsony a nemzetközi viszonylathoz képest. Ezen kíván változtatni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)a Széchenyi-terv keretében létrehozott, fiatalok vállalkozóvá válását segítő új pályázata, amely európai szinten is egyedülálló támogatást nyújthat azoknak a 18-35 év közötti fiataloknak, akik új vállalkozást szeretnének indítani. A támogatás keretösszege csaknem 7 milliárd forint, amiből több mint 1600 új magyar vállalkozás valósítható meg. Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be a pályázat feltételeit.
Az államtitkár elmondta, hogy azok a fiatalok kaphatnak támogatást, akik legalább három hónapja regisztrált álláskeresők, vagy rehabilitációs járadékban részesülnek, vagy akik az önfoglalkoztatást egyéni vállalkozás keretében gazdasági társaság tagjaként, mezőgazdasági őstermelőként oldják meg. A sikeresen pályázók 3 millió forintig visszatérítendő, részben visszatérítendő, és vissza nem térítendő tőkejuttatást kaphatnak. A vissza nem térítendő támogatás maximum 2 millió forintig terjedhet, és 20 százalék előleg folyósítására is van lehetőség.
A pályázat ütemterve két részből áll. Az első rész a fiatalok felkészítéséről szól, melyet 2 milliárd forintból valósíthatnak meg különböző vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezetek. Ezek a szervezetek lesznek felelősek a legéletképesebb ötletekkel rendelkező vállalkozások értékeléséért, illetve ők végzik majd a fiatalok képzését és koordinálását is. A második részben a már jóváhagyott üzleti tervvel rendelkezők pályázhatnak egyénenként 3, - társaságonként 6 millió forintos összegre.
Azért is kiemelt fontosságú támogatni a jövő vállalkozóit, mert az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott eredmények szerint 2002 és 2010 között az új munkahelyek 85%-át kis, - és középvállalkozások teremtették az Európai Unióban. Czombor Sándor kiemelte, hogy hasonló pályázat csak Romániában működik az EU tagországai közül, így annak megvalósulásával elsők közé kerülhet Magyarország a fiatal vállalkozók támogatása tekintetében.
(pcs)
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
