Exportőrök versenye
Második alkalommal díjazta a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) a legjobbnak ítélt hazai exportőr kkv-kat.
Igazi példaképek azok a magyar cégek, amelyeket az export terén elért teljesítményükért díjazott a HITA. A hat kategóriában kiírt pályázatra 93 cég összesen 128 pályázatot nyújtott be. A pályázatok elbírálásában az ERGO (Európai Regionális Szervezet), a Magyar Külgazdasági Szövetség és a HITA szakértői vettek részt, és választottak ki kategóriánként egy díjazottat.
A díjakat átadó Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „a gazdasági kormányzat kiemelt célja a kkv-k export részesedésének növelése, hiszen míg a teljes hazai foglalkoztatottság 73%-át adja a szektor, addig a kivitelből a részesedése csupán 23%.”
Idén összesen hat kategóriában hirdettek győztest, akik a legkülönbözőbb ágazatokból kerültek ki:A Tudatos Exportőr Díjat idén a Közép-Kelet Európában és a Közel-Keleten is sikeres, banki hitelezési és kockázatkezelési szoftver megoldásokat fejlesztő innovatív, magyar szoftvercég, a Loxon Solutions Zrt. nyerte.
A Legnagyobb Legkisebb Exportőr Díjat egy 10 főt foglalkoztató, űripari eszközfejlesztésre specializálódott mérnöki cég, az Admatis Kft. vehette át.
A Regionális Stratéga kategória győztese a 100%-ban magyar tulajdonú WebEye International Kft., amely a Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport tagjaként Európa-szerte nyújt saját fejlesztésű GPS alapú járműkövető szolgáltatást.
A Meghatározó Exportőr kategória nyertese 2013-ban a lakástextil-gyártással és forgalmazással foglalkozó Naturtex Gyapjú és Tollfeldolgozó Kft.
Az Innovatív Exportőr kategóriában a digitális patológiai piacon vezető 3DHISTECH Kft. nyert.
Az idén első alkalommal átadott Sikeres Női Exportőr kategória győztese Borbíró Gertrúd, a kozmetikai termékeink gyártásával és forgalmazásával Cosmed Kft. ügyvezető igazgatója.
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
