Összefogás a jövő vállalkozóiért
Az FBN-H Egyesület együttműködést kezdeményezett a jövő vállalkozói generációját támogató három legfontosabb hazai szervezettel.
A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület (FBN-H) alapvető célként tűzte ki a vállalkozói lét népszerűsítését a hazai fiatalok körében. Több érv is szól a fiatalok kiemelt támogatása mellett. Először is, Magyarországon a 18 – 35 év közöttiek vállalkozói kedve rendkívül alacsony: kevesebb, mint 4 százalékuk indít, vagy tervez saját vállalkozást, mely európai és amerikai viszonylatban is nagyon alacsony szám. Másodszor, a rendszerváltást követően indított családi vállalkozások generációváltás előtt állnak, így szükségszerűvé válik az új generáció felkészítése a tudatos vállalatirányításra és a felelős tulajdonlásra. Ezért, az FBN-H szervezeti összefogás keretében támogatja az ifjúságfejlesztési egyesületek munkáját. Jelenleg a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége), a JAM (Junior Achievement Magyarország) és a MICE (Meszaros International Center of Entrepeneurship) szervezetekkel dolgozik együtt.
Az FBN-H - egyesületről lévén szó – direkt módon nem támogathatja anyagilag az említett alapítványokat. Amiben viszont nagy szerepe lehet a közös cél érdekében, hogy kiterjedt kapcsolatrendszeréből olyan vendégelőadókat kér meg felszólalásra, akik példaképként szolgálhatnak a fiataloknak, ezáltal kézzelfogható perspektívát nyújtva számukra. Ezen felül, helyszínt biztosítanak a fenti szervezeteknek rendezvényeik megvalósításához, valamint felhívják a tagjaik figyelmét a támogatásukra.
Kezdő vállalkozóként célravezető lehet egy franchise rendszerben működő céget alapítani. Amellett, hogy kevesebb kockázattal jár egy már kiépített brand átvétele, kiváló lehetőséget biztosít az egyénnek, hogy megismerje , mivel jár a gyakorlatban egy cég vezetése és ezáltal feltérképezze, hogy saját kvalitásainak megfelelő ágazatban kezdte-e meg részvételét az üzleti életben.
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
