Franchise kiállítás Pozsonyban
A nemzetközi franchise vásár (Exhibition for Business and Franchising) 2015. november 3-4. között kerül megrendezésre a pozsonyi Pálffy palotában. Amellett, hogy a kiállítás összehozza a partnereket kereső szlovák és nemzetközi franchise koncepciókat az érdeklődő vállalkozókkal, a két napos rendezvény során franchise konferenciával és szakmai előadásokkal is készülnek a szervezők.
„A célunk, hogy egy magas színvonalú rendezvény keretében hozzuk össze a franchise szakma és helyi, illetve nemzetközi franchise hálózatok képviselőit olyan befektetőkkel és vállalkozókkal, akik érdeklődnek ez iránt a terület iránt. A két napos kiállításon jelen lesznek PR cégek képviselői, más területek (marketing, pénzügy, jog, adózás, stb.) szakértői és a média is” – mondta el a főszervező Franchise & Retail Academy.
Azok, akik kilátogatnak a kiállításra, és szeretnének jobban megismerkedi a franchise rendszerek működésével, azok ingyenes előadásokra és konzultációra számíthatnak. Az előadók között lesz többek közt a PROFIT system, a (Magyarországot is magába foglaló) közép-kelet-európai régió vezető franchise tanácsadója is.
A rendezvény kiemelt támogatója a Szlovák Franchise Szövetség, kiemelt média partnere pedig mások mellett a Franchising.hu testvér oldala, a szlovákiai Franchising.sk is. A látogatók számára a kiállítás díjtalan, mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség a rendezvény honlapján.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Új, világszerte ismert amerikai márkák jelenhetnek meg Magyarországon
/2025.09.03.
Világszerte ismert amerikai márkák képviselői érkeznek Budapestre szeptember 16-án, hogy bemutassák hazai terjeszkedési terveiket és leendő partnereikkel találkozzanak. A küldöttségben komoly ismert cégek vesznek részt, mint például a Wendy’s vagy az Olive Garden, amelyek élvezik a Nemzetközi és a Magyar Franchise Szövetség támogatását is.
A Balloide-Photo héliummal töltött, rögzített ballonokat használ légifelvételek készítésére, ami legális és zajtalan alternatívát kínál a drónokkal szemben egész Európában.
A TikTok, több mint egymilliárd felhasználójával, mára sokkal több lett, mint egy szórakoztató alkalmazás. Fedezd fel, hogyan vált a platform valódi, fizikai üzletekből álló franchise hálózatok ugródeszkájává!
Bár szinte mindig a McDonald’s-ról beszélünk, mint a legnagyobb franchise hálózat, de ha szimplán darabszámot nézünk a 7-Eleven jóval nagyobb, és nagyobb kihívásokkal áll szemben.
A szépségipar virágzik, és a SAGA COSMETICS az egyik európai szereplője ennek az élmezőnyben. Mi teszi ezt a franchise-t olyan vonzóvá, és miért érdemes fontolóra venni a befektetést?
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...