Fiatalon is lehet kiemelkedő vállalkozó
A Fiatal Vállalkozók Hete országos programsorozat több ezer fiatalt mozgósított a múlt hét során. A budapesti tematikus napokat és a vidéki nagyvárosokban tartott eseményeket az Év Fiatal Vállalkozója díj ünnepélyes átadása koronázta meg. A rendezvény záróeseményén két fiatal hölgy kiemelkedő teljesítményét ismerték el ünnepélyes keretek között. Kenéz-Hanyecz Kinga kilenc hónapja indította útnak médiavásárló cégét, egy öt hónapos kisbaba édesanyjaként – eddig több száz millió forintos árbevételre tett szert. Oszlánczi Réka 23 évesen alapított palacsintaházat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amiből franchise étteremláncot hozott létre.
A 2014-es Országos Fiatal Vállalkozó Díjat Kenéz-Hanyecz Kinga kapta meg, aki egy öt hónapos kisfiú édesanyjaként, kilenc hónapja kezdett el tevékenykedni saját médiavásárló cégében. Ilyen rövid idő alatt eddig csaknem 300 millió forint árbevételt mutathat fel vállalkozása. Ezzel sikerült a hazai piacvezető médiaügynökségek közé bekerülni, melyek javarészt (kettő kivételével) a multinacionális kategóriába tartoznak. „Tavaly év végén ismertem fel egy piaci rést a szakmámban, aminek okán megalapítottuk a médiavállalatot” – nyilatkozta a Creabird Zrt. alapító vezérigazgatója.
Kenéz-Hanyecz Kinga hozzátette, „az elismerés mellett annak is örülök, hogy személyesen elmondhatom majd minden fiatalnak, igenis be lehet törni a multik által uralt piacra, ha megtaláljuk azt a hajszálnyi különbséget, aminek segítségével újraértelmezhető egy adott tevékenységi terület.”
A másik díjazott Oszlánczi Réka, a Creppy Franchise System Kft. vezetőjeként ”A Jövő Reménysége” elismerést vihette haza. Az avasi pincevilág (Miskolc) szívében megnyitott palacsintaház és étterem alapító tulajdonosa a viszontagságok ellenére (globális gazdasági válság, az átlagosnál fejletlenebb megyeszékhely, fiatal női vezetőkkel szemben támasztott előítéletek, stb.) felvirágoztatta a kulináris élményközpontnak titulált Creppy Palacsinta Házat, majd létrehozta franchise rendszerét, aminek az első egysége szeptemberben meg is nyitotta kapuit.
„Az elmúlt évek gyakorlati tapasztalatainak köszönhetően, illetve a tanulási folyamatok eredményeként sikerült kidolgozni franchise rendszerünket. A FIVOSZ-BossConnect Mentor Program keretében választottam magamnak mentort, aki egy rózsadombi üzlet megnyitásával javasolta a terjeszkedés elindítását, amit szeptemberben meg is valósítottunk. Kifejezetten boldog vagyok, hogy létezik egy ilyen ifjúsági szervezet hazánkban, ami kézzelfogható módon vezeti sikerre a fiatalokat. A különdíj pedig maga a hab volt a palacsintán” – nyilatkozta a különdíjas.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
/2025.12.04.
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
A nagy AI trendtől sok vállalkozás azt várta, hogy végre nem kell többet foglalkozni a munkaerő problémákkal és már tényleg csak az étterem konyhájába kell ember.
A KFC már több, mint 100 éves és több mint 70 éve működik franchise-ban mégis komoly változásokat jelentett be a hálózat.
A rendezvénynek a Jalsovszky ügyvédi iroda volt a házigazdája, akik üzleti reggelivel fogadták a résztvevőket.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...